Ágnes
2 °C
11 °C

Tragikusan gyenge az új útdíjrendszer

2013.07.08. 14:30

A fuvarozók a használatarányos útdíjfizetési rendszer átmeneti leállítását kérik, mert az, tapasztalataik szerint rosszul számláz, és ezzel megkárosítja a vállalkozókat - jelentette be Peredi Péter, a Fuvarozó Vállalkozók Országos Szövetsége (FUVOSZ) főtitkára.

NFM: 2,8 milliárdos bevétel

300 ezer úthasználónak mindössze egy százaléka reklamált az e-útdíj bevezetésének első hetében, de a fedélzeti eszközök szaporodásával a problémák csökkennek - mondta a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) infrastruktúráért felelős államtitkára hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón.Völner Pál közölte azt is: az első heti útdíjbevétel meghaladta a 2,8 milliárd forintot, a díj nagysága versenyképessé teszi a vasutat a közúti szállítással szemben. A rendszer pozitív hatása az is, hogy a nyugati határ mentén haladó teherautóknak nem éri meg kitérőt tenniük Ausztriából Magyarországra az olcsóbb úthasználat miatt - tette hozzá az államtitkár. Mint ismert, a kormány éves szinten 150 milliárd forintos bevétellel számolt az elektronikus útdíjból. Vagyis az idén július elsejétől bevezetett díjból 75 milliárd forintra számít még idén.

Átverik a kormányt

Peredi szerint a kormány azért nem állíttatta még le a rendszert, mert nem kapott eddig valós információkat a működésről. A főtitkár ismertetése szerint az e-útdíj július 1-jei bevezetés óta 100 millió forintra nőtt az eltérés a valós úthasználat és a számlázott összeg között.

Már az indulás is káoszba fulladt

Eleve nagyon nehezen indult az új útdíjrendszerünk, gyakorlatilag egy órás működés után összeomlott az egész. Az autópályakezelő szerint túlterheléses támadás érte őket.  Volt olyan is, ahol ugyan előre kifizették az útdíjat, de a keret váratlanul lemerült, és amikor újra fizetni próbáltak a kamionosok, a legközelebbi értékesítési helyen nem működő automata fogadta őket. Olyan is esetről is beszámoltak, amikor a hatóság külföldön megtett kilométerek után vont le jókora összegeket. A határokon pedig teljes volt a káosz, a több kilométeres sorban álló teherautókat 1-2 működő automata várta.

Emellett a korábbi kormányígéret sem teljesült, a mezőgazdasági termékekenek csak egy szűk köre lett a betakarítás idejére útdíjmentes.

Dittel Gábor, a Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestülete (NIT Hungary) ügyvezető főtitkára egyebek mellett azt kifogásolta, hogy a díjfizetést segítő kedvezményes forgóeszközhitelhez - amelyet a kormány és fuvarozók közötti stratégiai megállapodás is rögzít - még mindig nem jutnak hozzá.

Fel kell venni erre egy embert

Az ügyvezető főtitkár kalkulációja szerint az útdíj 28-32 százalékkal emeli a fuvarozás költségét, ez megegyezik az üzemanyagköltség háromnegyedével. Az indulás óta tapasztaltak szerint a költségemelkedést tovább növeli a rossz műholdas térkép 6 százalékkal, a viszonylati jegy vásárlására fordított idő 1 százalékkal, az útdíj előre utalása, és az ehhez kapcsolódó téves levonások 9 százalékkal, továbbá a megnövekedett adminisztrációs költségek kilométerenként 22 forinttal növelik a költségeket.

Ez utóbbi azt jelenti, hogy egy embert csak azért kell alkalmazniuk a fuvarozóknak, hogy az útdíjügyeket intézze.

3 nap alatt 7 ezer kilométer

Karmos Gábor, a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete (MKFE) főtitkára elsősorban azt kifogásolta, hogy sem az útdíj mértékéről, sem annak gyors bevezetéséről nem egyeztetett a kormány a szakmai érdekképviseletekkel. A mai napig nem jött létre társadalmi egyeztető szervezet.

A fuvarozóknak elvi kifogásuk van az ellen, hogy az útdíjat előre kell fizetni, az elemiútdíj-köteles útszakasz teljes hosszára kell fizetni akkor is, ha csak 200 métert megy azon a teherautó, illetve amiatt is, hogy nem módosítható a kifizetett útirány, ha a feladó menet közben változtat a szállítási címen. Végül azt kifogásolta a főtitkár, hogy élesben tesztelik a díjfizetési rendszert.

Az elemiútdíj-köteles szakasz azt jelenti, hogy a 6513 kilométeres fizetős úthálózatot 2075 elemi szakaszra bontotta a törvény, és ezek közül azok kilométerét összegzi a szoftver, amelyeket érintett a jármű.

Peredi Péter a sok probléma között felsorolta egyebek mellett azt is, hogy az autópálya felett, nem fizetős úton áthaladó kamionnak 2400 forintot számlázott a rendszer. A Csorna-Gönyű közti 49,2 kilométeres távolságot 232 kilométernek veszi a rendszer, mivel Csorna helyett Csoma nála az indulási pont. Volt olyan jármű, amelyre 3 nap alatt 7 ezer kilométer volt a mért távolság, ami elképzelhetetlen. Az Érd-Cegléd-Nyíregyháza útra pedig Kecskeméten át vitte a műholdas rendszer a kocsit.

Lassú, követhetetlen és hibás is

A fuvarozók szerint meglehetősen elkeseredettek, az útdíjrendszer szerintük komoly pluszterhek és adminisztráció mellett az alapvető funkciót sem tudja ellátni. Közleményük szerint "a műszaki, technológiai és rendszerüzemeltetési feladatok terén a július 1-i indulást követően súlyos hiányosságokat tapasztalunk. Nem szabad elfelejtkeznünk arról, hogy ebben az esetben egy szolgáltatás igénybevételéről van szó. A szolgáltatás igénybevétele nem jelenthet olyan többlet terhet a vállalkozások számára, amely újabb költségemelkedéshez illetve futásteljesítmény csökkenéshez vezet.

Az útvonaltervező térkép hibái miatt pontatlan az útvonaltervezés és a díjkalkulátor, ez pedig lehetetlenné teszi a pontos fuvarszervezést. Nem áll rendelkezésre megfelelő számban fedélzeti eszköz, a flottakövetők nem csatlakoztak teljes egészében a rendszerhez, ezáltal az alternatív lehetőségként kommunikált viszonylati jegyek rendszere lett a jogkövető vállalkozások útdíj-fizetésének szinte kizárólagos megvalósulási módozata. A viszonylati jegy rendszerének rugalmasabb szabályozása emiatt égetően szükséges.

Az útdíj-folyószámlák mozgása számviteli szempontból szinte követhetetlen, gyakoriak a téves levonások, melyek nem kerülnek korrigálásra, az ügyfélszolgálatok pedig nem képesek kezelni, orvosolni a tömeges panaszokat. Az ÁAK-nál vezetett egyenleg banki átutalással történő feltöltése több mint egy munkanapot vesz igénybe. Mindezek az egyébként elhárítható problémák jól mutatják, hogy a döntéshozó gondosan járt el akkor, amikor rendeleti szinten 25 napos tesztüzem lefolytatását tartotta szükségesnek. A kivitelezést végzők azonban nem készültek el a vállalt határidőben, sőt azt kell mondanunk, hogy július 1-re sem. Megállapításunk szerint jelenleg élesben folyik a tesztüzem, amelynek kárvallottjai egyértelműen a fuvarozó vállalkozások."