Több ezer kis cég mehet tönkre a trafiktörvény miatt

2013.07.16. 18:51

A trafiktörvény több ezer kiskereskedelmi céget tehet tönkre, mivel a cigaretta mellett mást is áruló kisboltok jövedelmezősége olyan alacsony, hogy már kismértékű forgalomkiesés is veszteségessé teheti őket - derül ki az Opten céginformációs szolgáltató keddi közleményéből.

A kiskereskedelmi cégek száma az elmúlt években folyamatosan nőtt, ez a dohányboltok megnyitásának köszönhetően várhatóan idén is így lesz, hiszen ezzel megduplázódik az évente újonnan alapított vállalatok száma az ágazatban.

Jelenleg 18 759 cég működik a kiskereskedelemben, ez több mint 1200-zal több az egy évvel korábbinál. Az Opten folyamatosan vizsgálja az adott időszakban alapított és megszűnt vállalkozások számát. A kettő viszonya - a CFI index - idén 25 százalék, tavaly még csak éppen a fele volt. Az előrejelzések szerint a fővárost érinti legkevésbé a változás - mindössze 17 százalékos CFI indexszel.

A kiskereskedelmi vállalatok pénzügyi adatait megnézve az látszik, hogy a rendben működő (nem áll végelszámolási, felszámolási, csőd vagy kényszertörlési eljárás alatt) cégeknek több, mint 40 százaléka veszteséges. Ezeknek a cégeknek a számára egy minimális forgalomcsökkenés is azt jelentheti, hogy tulajdonosaik kénytelenek lesznek bezárni üzletüket.