Kiszállt az Update-ből Schobert Norbert

2013.07.26. 07:59

Kiszállt a tavaly még tőzsdére lépést tervező Norbi Update International Kft.-ből a Schobert házaspár, és egy új zrt.-t is alapított. Ezzel a márkát, a jogot, a napi üzemeltetést és marketinget szétválasztották. Schobert Norbert több cégben volt már érdekelt, öt felszámolással, egy-egy végelszámolással, illetve átalakulással szűnt meg − derül ki a céginfo.hu adataiból.

A pénteki Napi Gazdaság azt írta, a céget 2010 áprilisában alapította 4 millió forint jegyzett tőkével a fitneszguru Schobert Norbert és felesége, Schobert Réka, idén áprilisban pedig törölték őket a cégjegyzékből.

A tulajdonos- és ügyvezetőcsere érdekessége, hogy a Norbi Update International Kft. (NUI) két olyan társaság érdekeltségébe került, amelyek székhelye az ismert székhelyszolgáltató és cégalapítást is vállaló CégHmester két budapesti címén szerepelnek a cégnyilvántartásban, s a NUI új ügyvezetője, Sziklai István is több székhelyszolgáltatós társaságban tűnik fel. Sziklai neve 19 vállalkozásban bukkan elő tulajdonosként vagy vezető tisztségviselőként, ezek közül 13 áll jelenleg felszámolás alatt vagy már jogutód nélkül megszűnt. Az egykori vagy jelenlegi Schobert-cégek közül közvetlenül négyben van benne, kettő felszámolás alatt áll. Sziklai korábban rétsági, most németországi lakóhellyel szerepel a cégadatokban.

A NUI egyik új tulajdonosa a Realproimgate Kft., amelynek székhelyszolgáltatós székhelye − a cégtemetőként is elhíresült − XIII. kerület, Béke tér 7. szám alatti társasház földszint 2-es lakásában van. A másik új tulajdonosa a Dárius Kereskedelmi Kft. lett, amelynek ügyvezető-tulajdonosa a már említett Sziklai István, a vállalkozás székhelye pedig a CégHmester egy másik irodája, a XV. kerület, Szerencs utca 172. szám alatti családi ház.

A Schobert házaspár tavaly 20 millió, tavalyelőtt 6,7 milliós osztalékot vett ki a NUI-ból az éves eredmény és az eredménytartalék felhasználásával. A cég 2012-ben 846 millió forintra növelte nettó árbevételét az előző évi 479 millióról, az adózott eredménye pedig közel 5 millió, illetve 30 millió forint volt.

Schobert Norbert egy cégből kiszállt, de egy újat is alapított, a cégadatok szerint ugyanis májusban bejegyeztette ötmillió forint törzstőkével a Norbi Update Europe Zrt.-t, amit júniusban máris Update1 Europe Zrt.-re keresztelt át. A cég székhelye az Update-főhadiszállás, a Graphisoft Parkban lévő iroda címe; immateriális javak kölcsönzésével, bolti vegyes kiskereskedelemmel, előadó-művészettel, testedzési szolgáltatással foglalkozik többek között − hasonlóan Schobert korábbi cégeihez. A társaság vezérigazgatója maga az életmód-tanácsadó, a tulajdonosok neve nem látszik a cégadatokban.

Schobert Norbert arról tájékoztatta a lapot, hogy az új rt. tulajdonosa is ő és felesége, a Norbi Update márka pedig ezentúl Update1 lesz, és elindítja a korábban kitűzött célokat, nemzetközileg kezdenek terjeszkedni. Az új társaság alapításával és a NUI-ból történő kiszállással kapcsolatban azt közölte, hogy az átalakítással egy önálló üzemeltetési cég jött létre, a márkát, a jogot és a napi üzemeltetést, marketinget szétválasztották. A NUI új tulajdonosa pedig a munkatársuk, "együtt, egy feladatért dolgozunk".

Az Update1 Europe Zrt. többségi tulajdonrészével júniusban egy új vállalkozást is alapítottak, hárommillió forint jegyzett tőkével, a jászberényi székhelyű RR Brothers Kft.-t. A bolti kiskereskedéssel foglalkozó cégben Rubint Róbert, Rubint Réka testvére a kisebbségi tulajdonos.