Ötezer cég fizetheti hitelből az e-útdíjat

2013.08.06. 07:49

Az előzetes várakozások szerint mintegy ötezer vállalkozás élhet majd az e-útdíj megfizetésére igényelhető kedvezményes hitel lehetőségével, a kihelyezett összeg elérheti a 10 milliárd forintot - írja a keddi Világgazdaság.

Krisán László, a KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója a lapnak azt mondta, egyre inkább tarthatónak tűnik a Nemzetgazdasági Minisztériumtól kapott felkérést követően két hónapon belülre - augusztus első felére - ígért indulás.

A társaság weboldalán már megtalálhatók a használatarányos útdíjfizetéshez kidolgozott forgóeszközhitellel kapcsolatos lényeges információk, valamint az igényléshez szükséges dokumentumok listája is, ami alapján a fuvarozók megkezdhetik a felkészülést a hiteligénylés benyújtására - közölte.

A 4 százalékos állami kamattámogatás mellett nyújtott kedvezményes forgóeszközhitel nettó kamata legfeljebb BUBOR+1,5 százalék lehet. A KAVOSZ által kidolgozott konstrukció keretében a vállalkozások az általuk üzemeltetett, útdíj fizetésére kötelezett gépjárművek után kamiononként legfeljebb egymillió forintos forgóeszközhitelhez juthatnak.

A hitel futamideje egy év, és új hitelszerződés megkötésével kétszer meghosszabbítható. A hiteligényléseket a területi kereskedelmi és iparkamarák, a VOSZ, valamint a KAVOSZ irodáiban fogadják be országszerte mintegy 70 ponton.