Sms-ben tudta meg a Dunaferr-leépítést

2013.08.15. 12:24 Módosítva: 2013.08.15. 13:17
A szakszervezet képviselőit és a városvezetést is meglepte az ISD Dunaferr Zrt. hétfő délutáni, 1500 ember elbocsátásáról szóló bejelentése.

Cserna Gábor, Dunaújváros polgármestere a Lánchíd rádiónak nyilatkozva elárulta, hogy egy régi vasműs dolgozótól volt kénytelen megtudni egy sms-ben a Dunaferr leépítéséről szóló hírt - írja a Portfolio.hu. Emlékeztetett arra, hogy arról tudott korábban a város vezetése, hogy a folyékony fázis keretében megkezdődik az első kohó felújítása, ami alapvető fontosságú volt a munkahelyek megtartása szempontjából. „Arról is tudott a város vezetése, hogy a társaság ügyvitelének területén várható leépítés egy racionalizálás keretében. Azonban az igen drasztikus, 1500 munkavállalót érintő elbocsátás ténye mind a gazdasági alpolgármester urat, mind pedig engem meglepett” – árulta el.

„Semmifajta előzetes egyeztetés, tájékoztatás nem történt meg a vállalatcsoport részéről” – tette hozzá. Arra a kérdésre, hogy mi lehet a város legnagyobb foglalkoztatójánál tervezett elbocsátás oka, a polgármester nem tudott válaszolni, mivel nem kaptak tájékoztatást az ügyről. „A legszomorúbb, hogy ezúttal semmifajta egyeztetésre nem került sor” – ismételte meg.

Cserna Gábor a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatásért felelős államtitkárát keresi fel, hogy a város számíthat-e egy esetleges kormányzati segítségre. A város ugyanis ezer szálon kötődik a vasműhöz.

Mucsi Zoltán, a Dunaferr DV Vasas Szakszervezeti Szövetség elnöke a Klubrádiónak szerdán nyilatkozva nem tudta megmondani, hogy a menedzsment miért pont 1500 fő elbocsátásáról döntött, és azt sem tudni még, hogy a társaság hogyan kívánja megvalósítani a jelentős leépítést. Elmondta: a külföldi tulajdonos sokallja a személyi költségeket, csupán ez ismert a tulajdonos tervei közül. Emlékeztetett arra, hogy tavaly 29 milliárd forintos veszteséget termelt a cég, előtte pedig 21 milliárd forintos mínusz jött össze. Az elbocsátással a veszteség kicsit kisebb lesz, de a működés még akkor sem lesz nullszaldós – tette hozzá.

Arra a kérdésre, hogy mi lesz az elbocsátott vasműsök sorsa, úgy válaszolt, hogy nagyon kilátástalan a helyzet, nehéz elhelyezkedni máshol a városban. Sem a városban, sem a környéken nem tudok új munkahelyek létesítéséről – mutatott rá.

Mucsi Zoltán szerint meglepte a szakszervezeteket, hogy a kormány elfogadta a Dunaferr tulajdonosának bejelentését. Korábban az érdekképviseletek vezetői úgy fogalmaztak, hogy csak pénteken kaptak tájékoztatást az Dunaferr tulajdonosának elbocsátási tervéről, előzetesen nem egyeztettek velük. Arról is beszéltek, hogy 1500 fővel kevesebben nem tudják működtetni a társaságot.