Katona leszel, vagy munkanélküli?

2013.08.21. 07:57

Egyre népszerűbb a katonai pálya, amit a hatszoros túljelentkezés is bizonyít, viszont még mindig kevés nő lát lehetőséget a hivatásos tiszti pályában, derül ki a Népszabadság cikkéből. Idén augusztus 20-án száz honvédtisztjelölt tett esküt, közülük csak kilenc lány, viszont a frissen végzettek harmada legalább jeles eredménnyel zárta az egyetemet.

A katonai pálya egyre népszerűbb, három évvel ezelőtt hatvankilenc, 2011-ben hatvanegy, tavaly pedig már hetvenhat hadnagyot avattak a nemzeti ünnepen. A női tisztek arányát tekintve a kormányváltás évében és azt követően is hét-hét lány tett esküt, tavaly már tizenhatan voltak.

A Népszabadság kérdéseire adott válaszok szerint jellemzően a kelet-magyarországi régióból választják többen a katonai pályát, ami a honvédelmi tárca szerint a „történelmi hagyományoknak és családi tradícióknak” köszönhető. Hozzátették, hogy ebben ugyanakkor az is szerepet játszhat, hogy a munkaerőpiacot tekintve az ország ezen régiója hátrányban van a nyugati országrészekkel szemben, így a katonai életpálya perspektívája is jobban előtérbe kerül a fiatalok pályaválasztásában.