Ennyivel lettek olcsóbbak a tanszerek

2013.08.27. 12:47

A GfK Hungária Piackutató Intézet szerint akár négyszeresére nőhet a tanszerek forgalma augusztusban az idén iskolába lépő tanulók számának emelkedése miatt. Pedig az árak nagyrészt csökkentek.

A papír-írószer (tanszer) kategória összbevétele kis mértékben, 3 százalékkal nőtt a tavaly júliusihoz képest, de az igazi nagy kiugrások augusztusban várhatók. Az áruházláncok előrehozott akciókkal igyekeztek a fogyasztókat vásárlásra ösztönözni, olcsóbban adták a füzeteket, a füzetborítókat, filctollakat, a számológépeket, a tolltartókat, körzőket, ezek összbevétele ennek ellenére nőtt tavalyhoz képest.

 

A felmérés szerint legszembeötlőbb mértékben, 23 százalékkal a számológépek ára csökkent júliusban az előző év azonos időszakához képest. Ezt követi 11 százalékkal a körzők, és 9 százalékkal a könyv-, és füzetborítók árának csökkenése. A golyós és zselés tollak 5 százalékkal emelkedtek.

A 2013. júliusi adatok szerint egyes kategóriák, így az öntapadós jegyzetlapok, szövegkiemelők, Rotring ceruzák, radírok, festőkellékek forgalma mérséklődött tavaly júliushoz képest. Ez nem jelenti azt, hogy ezekből nem fognak többet vásárolni 2013-ban, csupán idén júliusban kevesebb fogyott belőlük, mint tavaly – közölte a GfK.

Az iskolatáskák forgalma két és félszeresére nőtt 2012 júliusához képest, a hipermarketek júliusban annyi iskolatáskát adtak el, amennyit az augusztusi főszezonban szoktak. Az árak tavalyhoz képest gyakorlatilag nem változtak, átlagosan 4000 forint körül stagnálnak.

A tanszerek mellett a felsős gyerekek tanulásához már szinte elengedhetetlen IT eszközök forgalma is növekedett 2013 második negyedévében. A növekedést egyrészt a két legerősebb termékcsoport – a notebookok és tabletek –, másrészt a kisebb szektorbeli részesedéssel bíró billentyűzetek és háttértárolók piaci teljesítménye generálta.