Varga: Nem lesz megszorítás

2013.09.25. 11:44
Varga Mihály szerint nem lesz megszorítás 2014-ben, nem kell újabb adó- vagy járulékemelésre készülniük a gazdaság szereplőinek; a költségvetés feszes lesz, abban a tárca számol a hús áfájának csökkentésével is, és mint mondta, egyetlen ágazat sem jár rosszabbul, mint idén.

A nemzetgazdasági miniszter a Kossuth rádió 180 perc című műsorában szerdán úgy vélte, a gazdaság jobb teljesítménye 2014-ben reálissá teszi, hogy egészségügyre, oktatásra, közbiztonságra egy kicsivel többet lehessen fordítani.

Lesz pénz mindenre

„Abból indultunk ki a tervezési munkánál, hogy nem lehet olyan ágazat, amelyik rosszabbul jár, mint 2013-ban” – fogalmazott Varga Mihály. A miniszter biztonságos működést szeretne 2014-ben. A jövő évi költségvetést illetően véleménye szerint nincsen túlzott optimizmus, realizmus van, a gazdaság az idei 1 százalék után jövőre 2 százalékkal növekedhet. Többletbevételekre számítanak az áfából és a jövedéki adóból, a pénztárgépcserék fehérítik a gazdaságot.

A Magyarország legnagyobb exportpartnerének számító európai országok is enyhe gazdasági növekedést produkálnak, az exportpiacok bővülése így a hazai gazdaságnak is lendületet ad. A keresetek az idén is emelkednek reálértéken, az év második felében 4-5 százalékos növekedésre lehet számítani, ami a kiskereskedelem növekedését hozza magával. Az el nem vont adótételek, az egykulcsos adórendszer és a gyermekek után járó adókedvezmények szerinte a fogyasztás élénkülését eredményezik.

Feszes költségvetés, csökkenő húsáfa

Varga Mihály egyetértett azzal, hogy feszes lesz a 2014-es költségvetés, amelyben 2,9 százalékos hiánnyal, 2 százalékos GDP-növekedéssel és 2,4 százalékos inflációval számolnak. Szavai szerint a költségvetés „ki van centizve”, de a biztonságos elemet a tartalékok szintjének magasan tartása jelenti. Közlése szerint a 100 milliárd forint általános tartalék mellett ugyanekkora összeget tesz ki az országvédelmi alap nagysága, ez a két tétel az előre nem látható kiadásokat fedezheti

A hús áfájának csökkentésével szavai szerint a tárca is egyetért, és a költségvetésben is számoltak vele. Az utolsó simításokat végzik az adórendszer módosításain, az erről szóló, európai uniós szabályoknak is megfelelő törvénymódosítást szeptember 30-ig nyújtják be a parlamentnek.

Arra a felvetésre, hogy a bankszövetség szerint a tranzakciós illeték miatt egyebek mellett kevesebb lett a banki átutalás, csökkent a hitelellátottság, azt válaszolta: van ok az optimizmusra a sikeresen végrehajtott 400 millió eurós kötvénykibocsátást követően, amivel a magyar kkv-k többlethitelhez juthatnak. A Magyar Export-Import Bank Zrt. (Eximbank) a világon elsőként bocsátott ki kötvényt a Világbank-csoporthoz tartozó Multilateral Investment Guarantee Agency (MIGA) állami kezességvállalást biztosító garanciája mellett. „Hitelezésben próbáljuk a kereskedelmi bankok által okozott űrt betölteni” – mondta.

A bank a hibás

A tranzakciós illetékről szólva azt mondta, hogy vannak bankok, amelyek kedvezményes számlacsomagjaikban nem hárítják át azt a fogyasztókra, és a fogyasztók felelősségének nevezte a bankváltás megfontolását.

A devizahitelezésről azt mondta: 2004 és 2008 között a bankok több mint 700 ezer devizaalapú jelzálogkölcsön-szerződést kötöttek. Példaként az egyik bankvezető nyilatkozatát említette, aki elmondta, hogy van ügyfél, akinek 42 devizaalapú lakáscélú jelzáloghitele van. „Könyörgöm, ki volt az a bank, aki 42 hitelt adott egy ügyfélnek” – tette fel a kérdést a nemzetgazdasági miniszter, hozzátéve, hogy biztosan nem a kormány tehet erről. A kormány november elsejéig vár, közben a szakmai egyeztetés folyik. Varga Mihály szerint a bankok eddig már 120 ezer ügyfél terhein enyhítettek saját ügyfélsegítő programjaikkal.