Megint korrupciós ügybe került a Danone

2013.09.26. 13:39

Alig egy héttel a korábbi korrupciós vádakat követően újabb visszaéléssel gyanúsítja a francia Danone vállalatot a kínai sajtó. A 21cbh.com kínai gazdasági és pénzügyi hírportál szerdán azzal vádolta meg a cég egyebek közt gyerektápszereket is gyártó leányvállalatát, a Nutriciát, hogy a főváros 14 kórházának több mint száz orvosát fizette le termékeinek ottani propagálásáért cserébe.

A lapnak névtelenül nyilatkozó forrás, egy rezidens orvos szerint ez már legalább három éve zajlott, a vállalat készpénzen kívül nagy értékű ajándékokkal és utazásokkal jutalmazta az orvosokat. Állításainak alátámasztására a lap forrása több mint félszáz, a Nutriciától érkező kifizetési listát mutatott fel, amelyek szerint több százezer jüant tett ki az átutalások értéke. A lap állításaira válaszul a Nutricia kínai vállalatának szóvivője, Csao Csing-hua azt mondta, hogy miután az újságból értesültek az esetről, belső vizsgálatot kezdtek, a további lépések pedig annak eredményétől függnek.

Két hét leforgása alatt a mostani már a második korrupciós ügye a Danone-nak Kínában. A múlt hét keddjén a kínai központi televízió, a CCTV riportjában azt állította, a Danone Dumex nevű gyermektápszerének népszerűsítésére az északkeleti Tiencsin egyik kórházának újszülöttosztályán dolgozó alkalmazottakat fizetett le, hogy azok ebből a termékből adjanak a csecsemőknek.

A központi televízió egy korábban a vállalatnak dolgozó, magát megnevezni nem kívánó értékesítési menedzsert idézett, aki úgy fogalmazott, hogy a cég az elmúlt időszakban évente több százezer jüan "ajándékot" adott az intézménynek. A CCTV riporterei által idézett dokumentumok szerint a Dumex havonta mintegy 300 ezer jüant (11 millió forint) jutatott a kórháznak, a fejenkénti "szponzori díjak" pár száz jüantól egészen 10 ezer jüanig (360 ezer forint) terjedtek.