Már a bankrohamtól félnek az USA-ban

2013.10.05. 13:38

Óvatosságból elkezdték pénzzel feltölteni az amerikai bankautomatákat, a legnagyobb pénzintézetek ugyanis attól tartanak, hogy az államcsőd fenyegetése miatt a betétesek nagy összegeket vesznek majd fel a számláikról - írja a Financial Times.

Akkora az elővigyázatosság, hogy a Financial Timesnak nyilatkozó amerikai banki tisztviselők szerint 20-30 százalékkal több készpénzt raknak az automatába. A tíz legnagyobb bankból három már elkezdte a pénz feltöltését, ahogyan a legutóbbi nagy adósságplafonos küzdelem idején, 2011 augusztusában is.

A bankok a fiókjaikban is készülnek arra az esetre, ha megindulna a betétesek rohama. Az amerikai betétbiztosítás szerint 250 ezer dollárig nyugodtan aludhatnak a betétesek, bár ez általában nem szokta megnyugtatni őket pánikok és válságok idején. Akinek pedig ennél nagyobb összeg van a számláján, még jobban félhet.

Az adósságplafon miatt egyre jobban aggódhatunk. A republikánusok egy már elfogadott törvény, az Obama-féle egészségügyi reform életbeléptetését szeretnék megakadályozni, cserébe azért, hogy lehetővé tegyék az állam hitelfelvételét.

Az államigazgatás fele már kedd óta áll a két párt megegyezésre való képtelensége miatt. Mindenesetre a mostani helyzetben az USA október 17-e után már nem bocsáthat ki kötvényt, és a hónap végére a pénzügyminisztérium számláján lévő pénz is el fog fogyni.