Obama: Katasztrofális következmények lesznek

Index, MTI
2013.10.08. 20:43

Barack Obama amerikai elnök kedden felszólította a republikánus többségű képviselőházat, hogy az átmeneti költségvetés megszavazásával szüntesse meg a szövetségi kormányzat bénultságát, valamint hagyja jóvá az adósságplafon emelését is.

Az amerikai szövetségi kormány részleges bénultsága október 1., vagyis az új amerikai pénzügyi év kezdete óta tart. A patthelyzet miatt több százezer szövetségi alkalmazottat kellett kényszerszabadságra küldeni, és a kormányzat fizetésképtelensége egyre több területet érint.
Az Egyesült Államokat egy másik válság is fenyegeti: a kongresszusnak legkésőbb október 17-éig jóvá kell hagynia a 16,7 ezer milliárd dolláros államadósság-plafon megemelését, különben az amerikai szövetségi állam képtelen lesz eleget tenni fizetési kötelezettségeinek. A konzervatív republikánusok, akárcsak az átmeneti büdzsé elfogadását, ezt is kiadáscsökkentési feltételekhez kötik.

A republikánusok fenyegetésére Obama azt mondta, "ne tegyük ki ennek az amerikai családokat, cégeket, térjünk vissza a rendes kerékvágásba".

Az elnök a szövetségi kormányzat részleges leállásának 8. napján megismételte, hogy kész tárgyalni a gazdaság problémáiról, de nem fog meghajolni a kényszer előtt, és visszautasítja a gazdasági káosszal való fenyegetést.

Sajtótájékoztatóján hangsúlyozta azt is, hogy az Egyesült Államok nem engedheti meg magának a néhány havonta megismétlődő mesterséges válságokat.

Arról is beszélt, hogy ha nem emelik fel az adósságplafont - ami szerinte semmiféle többletterhet nem jelentene az országnak, csupán a már megszavazott kiadások kifizetését tenné lehetővé -, akkor a mostani kormányzati bénulstágnál is durvább összeomlás következhet. "Katasztrofális következményei lesznek, ha az amerikai kongresszus nem hagyja jóvá az adósságplafon megemelését" - mondta. Szerinte még a közelébe se lenne szabad kerüni annak, hogy ilyesmivel bolondozzanak.

Fenntarthatatlannak nevezte John Boehner, az amerikai képviselőház republikánus elnöke Barack Obama elnök álláspontját, miszerint kényszer hatására nem hajlandó tárgyalni az átmeneti költségvetésről és az adósságplafon emeléséről. Szerinte mindenképp tárgyalás lesz.