Megvan Amerika első női jegybankelnöke

MTI/Index
2013.10.09. 06:46 Módosítva: 2013.10.09. 09:36

Barack Obama elnök szerdán (magyar idő szerint délután három órakor) jelenti be, hogy Janet Yellent jelöli az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) új elnökének – áll szinte minden amerikai lap címoldalán a Fehér Ház előzetes közlése.

Ha Yellent a bizottság is elfogadja, akkor a Fed évszázados történetében ő lesz az első női elnök. A pénzügyi szakember egyébként több mint egy évtizede dolgozik Ben Bernanke januárban leköszönő elnöke mellett – eddig ő volt az alelnök –, és a legtöbb kommentár szerint nem is várható tőle radikális szakítás az eddigi pénzpolitikával.

A hatvanhét éves közgazdász meggyőző egyetemi háttérrel rendelkezik, tanított a University of Californián, a Berkeley-n és a London School of Economicson is, de doktorátusát a Yale-en szerezte. Férje, George Akerlof Nobel-díjas közgazdász. Yellen a demokratákhoz is közel áll: a kilencvenes évek végén Bill Clinton gazdasági tanácsadó kabinetjének volt a tagja.

Korábban azt írtuk róla, hogy a felmerült jelöltek közül ő tűnik a legkompetensebbnek. A nyár folyamán hatalmas lobbiháború játszódott – részben a nyilvánosság előtt – Yellen és Larry Summers támogatói között; ennek csak akkor lett vége, amikor Summers jelezte, hogy a sok kritika miatt már nem tekinti magát jelöltnek.