Györgyi
7 °C
23 °C

NGM: 1500 milliárddal csökkentek az adóterhek

2013.10.16. 08:02

"Három év alatt összesen másfél ezer milliárd forintot hagyott a polgároknál az új adórendszer" - állította a Nemzetgazdasági Minisztérium adóügyi államtitkára a Magyar Nemzet szerint.

Pankucsi Zoltán úgy számol, 2010-ben 475 milliárd forinttal kért kevesebbet az állam a lakosságtól, tavaly 459 milliárd forinttal, idén pedig több mint 540 milliárddal csökkentek a terhek.

Hogy jött ki az 1500 milliárd?

Mivel a GDP-hez mért elvonás mértéke érdemben nem csökkent 2010 óta, jó esély van arra, hogy Pankucsi számításában néhány dolgot nem vett figyelembe, például nem számolt a lakosságot terhelő indirekt adókkal. A tranzakciós adót ugyan például a bankok fizetik, mégis nekünk nőtt meg ezrekkel a havi banki költségünk, a megemelt áfát sem közvetlenül mi fizetjük be, csak a boltban megvett termékek lettek drágábbak miatta. Lehet, hogy a helyettes államtitkár kizárólag az szja-rendszer átalakítására gondolt, amikor csökkentésről beszélt. Ezekről megkérdeztük az NGM sajtóosztályát is, így reméljük, hamarosan kiderül, hogyan jött ki az 1500 milliárd.

Frissítés: Kiderült, Pankucsi valóban csak az egykulcsos szja-ra gondolt, amikor az 1500 milliárdról beszélt, azt már csak a Magyar Nemzet tálalta úgy, hogy "ennyi pénz maradt a polgároknál" az elmúlt időszak adóváltozásainak köszönhetően. A tárca lapunknak küldött levelében azt írta, "alábbi linken megtekintheti helyettes államtitkár úr ma megjelent interjújának teljes szövegét. Pankucsi Zoltán nyilatkozatából egyértelműen kiderül, hogy az interjú kizárólag az egykulcsos, családbarát adórendszer valamint a Munkahelyvédelmi Akció hatásairól szól."

Pankucsi a Magyar Nemzetnek azt is elmondta, a héten parlament elé kerülő adójavaslat lehetővé tenné, hogy a gyermekkedvezményt a személyi jövedelemadó mellett az egészségbiztosítási és a nyugdíjjárulékból is leírhassák a magánszemélyek, így a családoknál hagyott összeg jövőre 230 milliárd forint fölé emelkedhet.

A munkahelyvédelmi akciótervről elmondta, a legújabb adatok szerint augusztusban 135 ezer fiatal alkalmazásakor érvényesítették a munkáltatók az enyhítést, a kedvezmény 225 ezer szakképzetlen ember, 330 ezer nyugdíj előtt álló személy, 30 ezer kisgyermeket nevelő, továbbá 17 ezer álláskereső legális foglalkoztatásához járult hozzá. Pankucsi a lapnak azt mondta, a munkahelyvédelmi akcióterv eddig 75 milliárd forintba került.