no

Bekötött szemmel rohangálunk az úttesten

2013.10.17. 11:41 Módosítva: 2013.10.17. 15:00

Az nem kérdés, hogy lesz-e választási költségvetés, és az sem, hogy ki fogja fizetni azt: természetesen a magyar nép – mondta Jaksity Görgy, a Concorde elnöke a portfolio.hu konferenciáján egy panelbeszélgetésen. Szerinte a magyar gazdságpolitika arra hasonlít, mint ha valaki bekötött szemmel rohangálna az úttesten.

Akinek ismerjük a nevét, előttünk

Jaksity elmondta, néha úgy érzi, mintha a magyar politikusok kínaiul beszélnének. De valójában érthető, amit mondanak: tényleg jobban teljesítünk, csak a viszonyítási alapot választjuk meg rosszul. Például ha a tavalyi éves GDP-növekedési listát nézzük, valóban van mögöttünk 14 ország – igaz, 206 pedig előttünk. 

Nem volt elégedett a magyar kormány gazdságpolitájával Chikán Attila korábbi gazdsági miniszter sem. A kormány szerinte nem kezeli prioritásként a gazdaság sikerét, túlságosan a szavazatok maximalizációra koncentrál. Ennek meg is lett az eredménye: minden ország, aminek eszünkbe jut a neve, előttünk van a versenyképességi listákon. A termelékenység messze lemaradt a nyugat-európai országok mögött, és az intézményrendszer működése is tragikus.

A kormány legfeljebb részigazgságokat tud felhozni. Amikor pedig a függetlenségről beszélnek, az kifejezetten kiborítja Chikánt. Az viszont meglepte a sokat látott szakembert, hogy az üzleti szféra nem állt ellen erőteljesebben a kormányzati nyomulásnak.

Volt, aki védte a kormányt

Jelen volt viszont a konferencián a kormány egy képviselője is: Kisgergely Kornél, az NGM pénzügyi helyettes államtitkára. Ő határozottan kiállt a kormány teljesítménye mellett. Mint elmondta, az államadósság lassú csökkenésnek indult, rekordalacsony az infláció és a deficit is.

Az államtitkár szerint is elmaradt a kívánttól az utóbbi években az ország teljesítménye, de ez azért volt, mert legyengült helyzetben érte az országot a válság. A mérlegalkalmazokodás viszont sikeres volt, és folytatjuk a felzárkózást a nyugati országokhoz.

Kisgergely szerint nem lesz választási költségvetés. A konzervatív kormányok az NGM-államtitkár szerint egyébként sem folytatnak soha laza költségvetési politikát. Jaksity erre értetlenkedve reagált, felhívva a figyelmet az 1992-es és a 2002-es költségvetési évekre.

Mérleget vont a közönség

A konferencián megszavaztatták a közönséget is, amiből kiderült: a szakmabeli résztvevők 70 százaléka választás előtti osztogatásra számít a költségvetéstől, és 95 százalék pedig csak lassú, 1-2 százalékos növekedést vár az országtól.