Fábián, Sebestyén
-2 °C
0 °C

Könyvkartellre csapott le a hatóság

2013.10.22. 13:25
Megszabták a kiskereskedelmi árat a nagy könyvkiadók, ezért nem alakulhatott ki árverseny. Egészen komoly, 70 milliós bírságot osztott ki a GVH.

A Pécsi Direkt Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. – az Alexandra kiadó tulajdonosa –, a Líra Könyv Zrt., a Libri Könyvkereskedelmi Kft. és a felszámolás alatt álló Sun Books Könyvkereskedelmi Kft. könyvterjesztő vállalkozások versenykorlátozó célú megállapodásokat kötöttek a kiadókkal – állapította meg a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). Ezért a vállalkozásokra összesen 70 millió forint bírságot szabott ki.

A könyvkereskedők és a kiadók terjesztési megállapodásaiban rögzített feltételeket, kikötéseket vizsgálta a GVH. Kiderült, hogy a szerződések alapján vállalták a terjesztők, hogy a kiadók által meghatározott kiskereskedelmi árat alkalmazzák a kis- és nagykereskedelmi értékesítésekre egyaránt.

A GVH megállapította, hogy a viszonteladó által alkalmazott kiskereskedelmi ár rögzítése versenykorlátozó magatartás, amely a kereskedőt megfosztja az ár alakításának szabadságától. A könyvek árának kiadó általi meghatározása a szakmában évtizedek óta bevett gyakorlat volt, de a GVH szerint azóta megváltozott a viszonyuk.

A kiadók több esetben azt is vállalták, hogy a könyvek kiskereskedelmi árát a terjesztő versenytársai számára sem határozhatja meg alacsonyabb szinten. Egyes vizsgált szerződések korlátozták továbbá a kiskereskedelmi ár időbeli alakítását is mind a könyv megjelenésétől és a kereskedőnek történő átadásától számított bizonyos időszakban, mind az év egy konkrétan meghatározott időszakára (az év végi kiemelt periódusra) vonatkozóan.

A jogsértő magatartás elkövetéséért a Pécsi Direkt 40 millió forint, a Líra Könyv és a Sun Books együttesen 15 millió, a Libri pedig szintén 15 millió forint bírság megfizetésére kényszerül.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!