Lázár, Olimpia
-2 °C
3 °C

Erőlteti a kormány a lehetetlen határidőt

2013.11.11. 17:21

A parlament hétfő este szavaz az idei adómódosítókról, amelyek egyike komoly csapást mérhet a nagy bevásárlóláncokra és benzinkutakra – írja a Napi.hu.

A pc-alapú online pénztárgépek bevezetése szinte bizonyosan nem teljesíthető a december végi határidőre, a kormányjavaslat pedig ezen árusítóhelyeket bezárással fenyegeti, sőt Varga Mihály is ilyen kijelentést tett. Így épp a legnagyobb adófizetők boltjaira kerülhet lakat januárban, amit a büdzsé is megérezhet.

Év végéig kasszacsere

Az Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szeretné felgyorsítani a kasszacserét, az átállás végső határideje nem változik, de a tárca még a héten megjelenő rendeletében szigorú határidőket szab a forgalmazók és a gyártók számára is - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter hétfőn, a VOSZ rendezvényén. A módosításra azért van szükség, mert bár a kiskereskedők tisztességesen eleget tettek kötelezettségeiknek, a cserék kivitelezése részben a szervizeken, részben a forgalmazókon akadt el a miniszter szerint. 

A túlzott szigorral komoly öngólt rúghat a kormány, hisz a legnagyobb áfafizetők a nagykereskedelmi láncok, illetve a benzinkutak. Éppen ezek a cégek használják a pc-alapú kasszákat, hiszen ezen gépeket lehet integrálni a vállalatok informatikai rendszereihez, amely például a készletnyilvántartásáért vagy épp a vállalatirányításért felelős - nyilatkozta a Napi.hu-nak Szalai János, adótanácsadó a PMX Consulting Group Kft. partnere.

Ha ezeket a boltokat akár csak pár napra bezáratja a NAV, akkor a költségvetési bevételek teljesülését veszélyezteti a kormány. Az adószakértő szerint arról sem szabad megfeledkezni, hogy a benzinkutak nem csak forgalmi adót, hanem jövedéki adót is fizetnek.

A NAV október 4-én hozta nyilvánosságra a pc-alapú (nagy) kasszák végső követelményrendszerét, vagyis a fejlesztőknek alig két hónapjuk lenne arra, hogy a szükséges szoftvereket, hardvereket (speciális nyomtatók, adóügyi ellenőrzési egységek) megtervezni, legyárta(t)ni, integrálni, tesztelni. Ráadásul az érintett vállalkozások egy része már október előtt is dolgozott a kasszarendszerén - ám a NAV utólag még módosított a követelményeken, így a korábbi fejlesztések egy részét újra kellett indítani.

Így ha a nagy üzletláncok, benzinkutak el is készülnének két hónap alatt a fejlesztésekkel, akkor a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatalnak két hete maradna az összes rendszer auditálására, ugyanis további két hét szükséges a kiadott engedélyek hatályba lépéséhez. Eddig egyetlen nagykassza kapott működési engedélyt, az NGM közleménye szerint további 27 vár engedélyezésre. Január másodikán pedig már működni kell az új rendszereknek, vagy a NAV bezárathatja a boltokat.