Brüsszel felkeltett az 55 milliárdos álomból

2013.11.25. 16:36

Magyarországnak nem jár majd a következő hét évben az a kedvezmény, amely alapján a pénzügyi válság által leginkább sújtott országok esetében akár 95 százalékra is felmehet az uniós társfinanszírozás aránya a kohéziós politikában, írta a Bruxinfo.hu.

Egy múlt héten elfogadott uniós rendelet szerint összesen öt pénzügyi támogatásban részesülő tagállam 2014 és 2020 között is hasznot húzhat majd abból a kedvezményből, aminek értelmében akár 95 százalékra nőhet az uniós társfinanszírozás aránya a kohéziós politikából finanszírozott projektek esetében.

Az öt tagállam – Ciprus, Portugália, Görögország, Írország és Románia – közös vonása, hogy mindannyian európai pénzügyi támogatásban részesülnek a makrogazdasági kiigazítási programokkal összhangban. A Bruxinfo úgy tudja, voltak arra irányuló törekvések, hogy más kohéziós országokra, például Magyarországra is kiterjesszék a 95 százalékos társfinanszírozási lehetőséget, végül nem támogatták ezt az indítványt. Így Magyarország és mások számára továbbra is 85 százalék lesz az uniós társfinanszírozási plafon.

A megemelt társfinanszírozási ráta egyébként nem több pénzt jelent, csak csökkenő tagállami önrészt. Tavaly még miniszterként Matolcsy György tervei közt szerepelt, hogy 5 százalékra csökken a társfinanszírozás mértéke, ettől 55 milliárdos megtakarítást remélt. Utóbb kiderült, erre nincs esélyünk, a kedvezmény csak azoknak jár, akiknél zajlik a támogatási program.