Nem lesz fizetési plafon Svájcban

2013.11.25. 10:29

A népszavazáson résztvevők 65 százaléka utasította el a szocdemek javaslatát, amely felső korlátot szabott volna a menedzserek fizetésének: az igazgatók fizetése az ugyanannál a cégnél fizetett legalacsonyabb bérnek legfeljebb a tizenkétszerese lehetett volna – írja a Guardian.

A szavazáson részt vevők 65,3 százaléka utasította el a kezdeményezést, és 34,7 százaléka támogatta.

A szavazás kezdeményezői, a szociáldemokrata párt ifjúsági szervezete és a szakszervezetek azzal érveltek, hogy nagyobb társadalmi igazságosságot biztosítana, ha a fizetéseknek törvényben szabnának felső határt. Az üzleti szféra viszont attól tartott, hogy a korlátozás miatt veszíthet a versenyképességéből a gazdaság.

A svájci társadalom legrosszabbul fizetett tíz százaléka 2010-ben átlagosan havi 4000 svájci frankot (körülbelül 960 ezer forintot) keresett. Így az igenek győzelme esetén a vállalatvezetők éves bérének felső korlátja átlagosan 576 ezer frank (több mint 138 millió forint) lett volna. A svájci felső vezetők tavaly átlagosan 6,7 millió frankot kerestek, de volt, akinek a bére a százmillió frankot is meghaladta.

Annak ellenére, hogy elbukott a javaslat, jövőre újabb referendumot tartanak a szakszervezetek kezdeményezéséről: 2014-ben a 4000 frankos minimálbér bevezetéséről döntenek majd. A következő 2-3 évben arról is dönthetnek majd a választók, hogy nyújtson-e az állam 2500 frankos feltétel nélküli alapjövedelmet minden polgára számára. Ehhez a két kérdéshez már összegyűlt a szükséges százezer szavazat, ami a népszavazás kiírásának feltétele.

A fizetésekről szóló szavazás mellett két másik kezdeményezést is elutasítottak a svájci választók vasárnap: a családi adókedvezmények kiterjesztését és az autópálya-matricák 40-ről 100 frankra emelését.