Lakótársak, csökkent a rezsi!

2013.11.25. 12:20
Németh Szilárd rezsibiztos beadott egy javaslatot, amelyben tételesen meghatározta, melyik rezsiszámlának hogyan kell kinéznie, milyen színű legyen, milyen betűtípussal. Ezen kívül is számos rezsivel kapcsolatos szabályt megváltoztatott. Iparági egyeztetést csak azután kezdtek, hogy a törvényjavaslatot elfogadták. Itt aztán kiderült, hogy a rezsibiztos ötleteinek egy része megvalósíthatatlan. Most Németh új törvényjavaslatot adott be, amelyben egyrészt korrigálná a korábbi javaslatának a hibáit, másrészt újabb kavarodást is okoz. Például a közös képviselőknek is kötelező lenne beszámolniuk az elért rezsicsökkentésről.

A közös képviselőnek időről időre tájékoztatnia kell a lakókat az elért rezsicsökkentésről, akkor is, ha egyébként fizetés nélkül, társadalmi munkában végzi a feladatát. Ha nem teszi, vagy nem elég jól, és a lakók felnyomják, még meg is büntetik. Németh Szilárd rezsibiztos legújabb javaslatának egyik felében saját, korábbi hibáit javítgatja, másikban újabb problémákat okoz.

A számlaképtörvény még csak múlt hét csütörtökön jelent meg a Magyar Közlönyben, Németh Szilárd rezsibiztos pénteken máris módosította volna. Ugyanis a javaslat elfogadása után kiderült, tele van hibákkal, a számlák kiszínezése, az új kötelező betűtípus és a többi újdonság nagy kavarodást okoz a cégeknél. Megnehezíti a Posta dolgát, és még a gyengénlátóknak is csak gondot jelent.

Utólag derült ki

Hogy problémák vannak a javaslattal, egyébként azért csak az elfogadás után derült ki, mert előtte nem kérdezték meg az érintetteket: rohamtempóban nyomták keresztül a javaslatot, iparági egyeztetést csak a parlamenti szavazás után tartottak az Energiahivatal tárgyalójában. Az egyeztetésen számos szakmai, technikai probléma felvetődött, a kérdések egy részére viszont a közigazgatás képviselői sem tudtak válaszolni. A felvetődött problémák egy részét pedig még most sem orvosolták.

Néhányat viszont igen. Meghallgatták például a Magyar Posta és a gyengénlátók észrevételeit. Előbbi, mint kiderült, nincs felkészülve az előírt betűtípus (Times New Roman) gépi felismerésére, utóbbiaknak pedig állítólag a számlák színei okoznak gondot. Ezeken most változtatnak, az új betűtípus az Arial lesz, és a víziközmű számlájának színe is halványabb lesz, legalábbis a javaslat indoklásában ezt írják. Megadják a színek nyomdai színkódját is, eddig ugyanis a nyomtatásban értelmezhetetlen netes színkódokkal definiálták a számlák színeit.

Ennyivel csökkent a rezsi

Más szálon viszont újabb problémákat is okoz az új javaslat. Például a társasházak közös képviselőinek kötelező lenne havonta, illetve évente összesítve is hirdetményben értesíteni a lakókat a rezsicsökkentéssel elért megtakarításról. Ez minden olyan közszolgáltatásra vonatkozna, amely a lakáson belül nem mérhető.

Ha a tájékoztatásnak nem, vagy nem megfelelően tesznek eleget, a fogyasztóvédelmi hatóság megbírságolhatja a közös képviselőket. Függetlenül egyébként attól, hogy fizetésért dolgoznak, vagy fizetés nélkül, önkéntesen látják el a feladatot.

Ezenkívül is jönnek még új szabályok: a közös tulajdonú helyiségek áramfogyasztására, vagyis a lépcsőházi világításra, liftre is kiterjed majd a rezsicsökkentés. Rögzítik azt is, hogy az önkormányzati bérlakásokban élők rezsijének is csökkennie kell. 

Fogyasztóvédelmi referens

Már korábban előkerült az ötlet, most Németh Szilárd itt is behozza, hogy fogyasztóvédelmi referenst kell alkalmazni a kkv-nak nem minősülő vállalkozásoknál, aki a vállalkozás alkalmazottainak képzésével, rendezvények szervezésével foglalkozik. Fogyasztóvédelmi referens az lehet, aki rendelkezik az NGM rendelete szerinti képzettséggel, vagy legalább kétéves fogyasztóvédelmi területen szerezett szakmai tapasztalata van.

Ez a szabály rengeteg olyan nagyvállalatot is érint, amely nem lát el közszolgáltatási kötelezettséget, és fogyasztókkal sem áll közvetlen kapcsolatban. Sok olyan kis céget viszont nem - akár kéménysepréssel, távhővel foglalkozó vállalkozásokat is - akik napi kapcsolatban állnak a fogyasztókkal.