no

Mi fizethetjük a német autópályadíjat

2013.11.26. 18:54

Németországban várhatóan megszűnik az autópályák ingyenessége, legalábbis a külföldieknek. Keddi sajtójelentések szerint a koalíciós tárgyalásokon megállapodtak abban, hogy 2014-ben törvényt hoznak a külföldi autósokat terhelő autópályahasználati díjról, írja az MTI.

Az autókra vonatkozó sztrádahasználati díjat akkor vezetheti be a kormány, ha sikerül olyan megoldást találni, amely nem ütközik az uniós joggal és nem növeli a német autósok terheit.

A témát a bajor konzervatív CSU vette elő a választási kampányban."Ember nem érti, miként fordulhat elő, hogy nekünk majdnem minden szomszédunknál fizetni kell, a szomszédok viszont nálunk ingyen használhatják a sztrádákat" - mondta kampányrendezvényein Horst Seehofer bajor miniszterelnök. A CSU elnöke minden alkalommal elmondta azt is, hogy nem ír alá olyan koalíciós szerződést, amely nem rendelkezik a külföldiek autópályadíjáról.

A közel 13 ezer kilométeres német autópálya-hálózat használatáért a tehergépjárművek után már 2005 óta fizetni kell, és 2012-ben több mint ezer kilométernyi főutat is fizetőssé tettek. Az már többször felvetődött, hogy a személygépkocsikra is ki kellene terjeszteni a rendszert, de a kérdés mindig lekerült a napirendről.

A konzervatív CSU/CSU pártszövetség és a szociáldemokrata párt (SPD) koalíciós szerződése a tervek szerint szerdán készül el.