Lemaradhat, aki ma váltana biztosítót

2013.11.29. 11:11
Az utolsó pillanatosok közül sokan akár csak hónapok múlva tudják meg, hogy lemaradtak. Bár a finisben némileg erősödik a forgalom az alkuszoknál, az már biztos, hogy az utolsó napok kötésszáma is jelentősen elmarad a tavalyitól.

Már pénteken sem tudják garantáltan feldolgozni a kgfb-átkötéseket a biztosítók, a kapkodók utolsó esélye inkább csütörtök volt, közölte a CLB alkuszcég.

Kellemetlen meglepetés érheti pénteken, a hét utolsó munkanapján azokat, akik akkorra hagyják az új kötelező gépjármű felelősség-biztosítási szerződések megkötését, mert már a péntek is annyira zsúfolt lesz a biztosítóknál, hogy kétséges, feltudják-e dolgozni a váltáshoz szükséges adatokat – figyelmeztet Németh Péter, a huszonöt biztosító ajánlatát kezelő CLB Független Biztosítási Alkusz Kft. értékesítési és kommunikációs igazgatója.

Nagy eséllyel így lesz annak ellenére is, hogy az idei viszonylag csendes kampány finise sem a szokásos, a CLB-nél a hét első napja számított a csúcsnak, de ez is éppen csak elérte a tavalyi átlagot.

Aki az utolsó pillanatra hagyja a szerződéskötést, annak magának kell majd a macerás folyamatot végigjárnia, de sokéves tapasztalat szerint ekkor már nagy a hibaszázalék, és végül gyakran nem is sikerül a váltás. Ráadásul erről esetleg csak hónapok múlva értesül.

Továbbra is az együttkötés a sláger, az utolsó pillanatosok többsége is a casco és lakásbiztosítási kedvezményeket veszi igénybe, s ezzel 12 ezer forint alá tudják vinni az éves díjat. Ezzel is magyarázható, hogy feltűnően megugrott e két biztosítási ágban született új szerződések száma. Tömeges utolsópillanatos kapkodással azonban idén már nem számolnak az alkuszok, ez a kampány ugyanis már nem hozta lázba az autósokat.