Kalapács alatt az Esztergomi Fürdő

2013.12.05. 11:30

4,1 millió forintért kínálja az önkormányzati tulajdonú Esztergomi Fürdő Zrt. felszámolóbiztosa a cég ingóságait, írta a HVG.

A Tétényi Éva független polgármester vezette, fideszes többségű önkormányzat eközben a város többi cégérdekeltségének sorsáról vitatkozott a minapi testület ülésén, ahol a vállalkozások megszüntetése is felmerült, döntés azonban nem született.

Az önkormányzati cégeknél nagy a káosz: a 2005-ben 3,6 milliárd forintos beruházás után átadott élményfürdő lekerült ugyan a NAV legnagyobb adósainak listájáról, de még mindig végrehajtás folyik ellene.

Mint korábban megírtuk, a cég 2009 óta jelentős veszteségeket halmozott fel, miközben árbevétele folyamatosan apadt. 2009-ben 634 millió forint árbevétel mellett 113 millió veszteséget termelt. Egy évvel később árbevétele már csak 463 millió forint volt, negatív eredménye pedig meghaladta a 140 millió forintot. Kötelezettségállománya 2010-ben tetemes méretűre nőtt, 406 millió forintot tett ki. A cég működtette korábban a városi Aquasziget élményfürdőt.