Botond, Mózes
11 °C
21 °C

Miért is fagyoskodna kinn az ügetőn?

2013.12.16. 08:36

Az ügető szilveszteri futamaira már legalább hetven helyen tehetik majd meg tétjeiket azok, akik a lóversenyt nem a pályáról, hanem egy trafikból szeretik követni. A vg.hu azt írta, szombaton újabb kilenc trafik csatlakozott a Magyar Lóversenyfogadást-szervező Kft. hálózatához. Korábban egyedül Vácon volt olyan nemzeti dohánybolt, ahol lóversenyre is lehetett fogadni, de már Budapesten, a XVII. kerületben is van egy ilyen trafik.

A tervek szerint 2014 tavaszára már 300 fogadóhelyen lehet majd nyomon követni a futamokat. Az állami lóversenyszervező cég még 2011 decemberében írt ki közbeszerzést országos lóverseny-fogadási rendszer szállítására, amin a francia PMC, a Carrus csoport cége nyert tavaly nyáron. A tervek szerint 440 terminált helyeznének el az országban, ebből 40 a pályán, azaz a Kincsem Parkban lenne. A rendszer 650 millió forintba került. A szerződött partnerek 6 százalékos jutalékot kapnak.