Újraosztott a kormány 400 milliárdot

2013.12.23. 17:41
A kormány újraosztotta a felszámoló-piacot. Az eddigi felszámolócégek közel fele nem dolgozhat tovább, és ugyanannyi új cég léphet be a piacra. Piaci szereplők szerint a legnagyobb árbevételű cégek estek ki azon a pályázaton, ahol az értékelési szempontok több mint fele volt szubjektív. Több munkanélküli felszámolóbiztos nem lesz, de a tulajdonosi kört úgy néz ki, komolyan átrendezték.

Ahogy az már október elején várható volt, itt az új trafikbotrány: a felszámolási-botrány. A napokban értesítik ki annak az állami pályázatnak a résztvevőit, amelynek nyertesei a jövőben lebonyolíthatják a bíróság által elrendelt felszámolási eljárásokat.

Bár a hivatalos listát a nyertesekről még egy darabig nem adja ki a Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal, az Index szakmai körökből származó információiból az derül ki, hogy a közel 400 milliárdos piacon nagy átrendeződés történt. A piacvezető cégek egy része nem kapott engedélyt, számos frissen alakult kis vállalkozás viszont igen. A pályázat elbírálásában többségben voltak a szubjektív elemek.

Szubjektíven objektív

Felszámolással csak egy zárt kör foglalkozhat, azok a cégek végezhetnek ilyen tevékenységet, amelyek szerepelnek a Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal (KIH) úgynevezett felszámolói névjegyzékén. Az 1992-ben összeállított lista azonban zárt volt, ez azt jelentette, hogy felszámolással foglalkozó céget az elmúlt 30 évben alapítani nem, csak vásárolni lehetett. Az uniós előírások miatt azonban a Gyurcsány-kormány úgy döntött, hogy a névjegyzéket hétévente meg kell újítani. Ezt többször is elhalasztották, végül az Orbán-kormány írt ki pályázatot 2012 decemberében.

A tendert azonban az eredményhirdetés előtt két héttel, idén áprilisban visszavonták, mivel a kormány szerint a túl sok objektív szempont miatt nagyon hasonló pályázatok érkeztek, így nem lehet dönteni közöttük. Az új tenderben már megnövelték a szubjektív szempontok arányát: a 170 pontból 80 szakmai, 90 szubjektív. A megismételt tenderen június közepéig a 130 helyre 344 pályázat érkezett.

Óriási átrendeződés

Bár a KIH a hivatalos listát csak akkor hozza nyilvánosságra, ha az eredményhirdetés utáni jogorvoslati idő letelt. A hivatal kérdésünkre azt válaszolta:

„Tekintettel arra, hogy a pályázati kérelemről döntő határozat a közléssel válik jogerőssé, ezért a Hivatal az eljárás eredményéről szóló nyilvános tájékoztatást a határozatok jogerőre emelkedéséről szóló tudomásszerzést követően 24 órán belül közzé fogja tenni a www.kih.gov.hu honlapon.”

A kiértesített cégektől kapott információk alapján úgy néz ki, több nagy, éves árbevételük alapján a legnagyobbak közé tartozó cég is kiesett a pályázaton és nem kapott engedélyt. De a tavalyi árbevétel alapján 7. legnagyobb TM Line is éppen csak hogy megkapta: 123. helyen végzett a 130-ból. (A szubjektív szempontoknál 79 pontot kaptak a 80-ból, míg a szubjektívnél 66-ot a kilencvenből).

Somogyi Ferenc, a Felszámolók és Vagyonfelügyelők Országos Egyesületének elnöke kérdésünkre elmondta, hogy az eljárás lényege, hogy a KIH elnöke hozza meg a határozatot, hogy ki nyert a pályázaton és ki nem. Mivel a KIH központi szervnek minősül, ez alapján fellebbezni nem lehet, csak arra van lehetőség, hogy törvénysértés esetén pert indítsanak a pályázók. Többek szerint azonban kevés az esélye, hogy bármelyik bíróság jogellenesnek találja majd ezt a döntést. 

Bár a FOE elnöke a tagszervezeteiről nem nyilatkozhatott konkrétan, az Index információi szerint azonban több nagy cég is vesztett a pályázaton, így a tulajdonosi körben óriási átrendeződés történt. Somogyi szerint az eddigi visszajelzések alapján elmondható, hogy körülbelül 60-70 nyert a pályázaton a régi cégek közül, ami azt jelenti, hogy a régi tagszervezetek közel fele nem.

Somogyi elmondta, körülbelül 500 felszámolóbiztos van az országban, egy felszámolóbiztos pedig maximum 5 cégnek dolgozhat. Így előfordulhat, hogy egy biztosnak három cége is nyert most a pályázaton, ahogy az is, hogy egy sem. Az ügyszámok mindenesetre lecsökkentek, átlagban körülbelül 100-120 esettel lehet számolni, mivel az eddigi 106 cég helyett jövőre 130 működik majd.

Piaci szereplők szerint sok olyan cég esett ki a pályázaton, akik szakmailag nagyon jónak számítottak, és sok olyan nyert, akiről "megoszlanak a vélemények".

Miért éri meg?

Magyarországon jelenleg körülbelül 40 ezer felszámolási eljárás zajlik, ennek keretében a 108 felszámolócég 400 milliárd forint értékű vagyont kezel. A cégeket a felszámolás során értékesített vagyonból befolyó bevétel 4 százaléka, ha ezt csődeljárás előzte meg, akkor a bevétel 3 százaléka illeti meg. Az esetek többségében a felszámolók vagyon nélkül maradt cégekkel foglalkoznak, komolyabb bevételre akkor tehetnek szert, ha olyan társasághoz kerülnek felszámolóként, amely úgy ment tönkre, hogy még folytatni tudja a munkát. Így néha még az is elképzelhető, hogy egy felszámoló több százmillió forintos haszonra tesz szert.

A felszámolókat a bíróságok elektronikus program segítségével sorsolják ki, ennek ellenére több esetben is előfordult, hogy jelentős bevétellel kecsegtető ügyeknél bizonyos cégeknek kedvezett a szerencse. A tavalyi adatok alapján a három legnagyobb cég összesen közel 7 Milliárd Forint árbevételt termelt.