Nagyon jó évet zártak az amerikai tőzsdék

2014.01.01. 14:43

Rendkívül jó évet zártak 2013-ban a vezető New York-i tőzsdeindexek. Az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) decemberben bejelentette, hogy januártól csökkenteni fogja kötvényvásárlási programját, de a sokak által félt bejelentése egyáltalán nem fogta vissza az amerikai részvénypiacot. Elemzők szerint a bizakodó befektetői hangulat 2014 elején is kitarthat, írja az MTI.

Emelkedéssel zártak kedden, az év utolsó napján a New York-i értéktőzsde főbb mutatói. A 30 vezető iparvállalat indexe, a Dow Jones ipari átlag 72,37 ponttal, 0,44 százalékkal 16 576,66 pontra emelkedett. Az S&P 500-as mutató értéke 7,29 ponttal, 0,40 százalékkal nőtt, és 1848,36 ponton zárta a napot. A Nasdaq Composite mutatója 22,39 ponttal, azaz 0,54 százalékkal emelkedett, és záráskor 4176,59 ponton állt.

A technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 2000 szeptembere óta nem járt ilyen magasan, és 2009 óta nem erősödött annyit (38,8 százalékot), mint 2013-ban. A 30 vezető iparvállalat DJIA indexe 26,5 százalékos éves emelkedéssel, az S&P 500-as mutató 29,6 százalékos éves növekedéssel egyaránt történelmi csúcson fejezte be 2013-at.

Az amerikai részvénypiac 2013-as jó teljesítménye váratlanul érte a legtöbb piaci elemzőt. 2013 tavaszán még csak rémálomként lehetett arra gondolni, ha a Fed hirtelen "elzárja a pénzcsapokat". Mire decemberre ténylegesen ilyen irányú lépést tett a Fed vezetősége, addigra a piac azonban már előre megbarátkozott a helyzettel.

A 2013-as kedvező befektetői hangulat kialakulását segítette, hogy az Egyesült Államokban az év során folyamatosan erősödött a gazdasági növekedés, és javult a munkaerőpiaci helyzet. Az amerikai kormányzat részleges leállása ősszel csak kisebb fennakadást okozott, és ezt hamar feledtette például a demokraták és a republikánusok közti egyezség az új költségvetésről.

Stuart Freeman a Wells Fago Advisors részvénypiaci stratégája szerint páran már aggódnak, hogy a tőzsdei emelkedés után most már egy nagyobb visszaesés fog következni. Freeman szerint azonban januárban kicsi az esélye a részvényárfolyamok csökkenésének. A hamarosan megjelenő negyedik negyedévi vállalati jelentések valószínűleg jobbak lesznek a vártnál, és Freeman szerint a januári-májusi időszakban egyébként is erősebb a részvénypiac. New Yorkban szerdán szünetel a tőzsdei kereskedés, a tőzsde legközelebb csütörtökön fog kinyitni.



  • Hírek
  • Bankszámla