Elemér
0 °C
10 °C

Ömlik az olaj a Mol iraki mezőiről

2014.01.09. 09:49
Megkezdődött a kőolajexport az Irak kurdisztáni régiójában található Shaikan olajmezőből, amelyben a magyar olajipari társaságnak 20 százalékos részesedése van - jelentette be a Mol a tőzsde honlapján csütörtökön.

A tájékoztatás szerint a Mol és partner vállalatokai az első megtenderezett szállítmányt, 198,3 ezer és 215 ezer hordó közötti mennyiségű kőolajat tartálykocsikkal Törökországba szállították decemberben, és a kőolaj januárban kitárolásra kerül Dortyol kikötőjében.

Jelenleg folyamatban van a második tender, melyet két további, hasonló méretű kőolajszállítmányra írtak ki, ezek várhatóan január folyamán, illetve februárban kerülnek leszállításra. Az értékesítés várhatóan a Shaikan blokk Termelésmegosztási Szerződésében foglaltaknak megfelelően történik és tükrözi majd a szállítási és minőségi korrekciókat - áll a Mol közleményében.

Jelenleg az értékesített, export minőségű kőolaj kitermelt mennyisége napi 9–10 ezer hordóegyenérték a Molnál.

A Mol tavaly június végén jelentette be, hogy a Shaikan kutatási blokk operátora, a GKP elfogadta a Shaikan mezőfejlesztési tervét. A BÉT honlapján akkor közölt tájékoztatás szerint az operátor mezőfejlesztési tervei alapján a Shaikan teljes termelési kapacitása napi 40 ezer hordó lesz az első fázisban, amely a következő három évben napi 150 ezer hordóra növekszik, majd 2018-ra eléri a napi 250 ezer hordó termelési szintet.

A Mol a kurdisztáni régió több blokkjában is folytat kutatásokat. A Shaikan mellett két másik blokkban is olajtalálatot ért el a korábbi tájékoztatások szerint.