Alfonz
5 °C
13 °C
Index - In English In English Eng

Könnyen ráfázhat a luxusra

2014.01.11. 17:21
Nem mindenki próbálja ki, de nem is mindenki vágyik rá, pedig a tetőablakon kilógós leány- és legénybúcsúk, valamint a luxy esküvők sztárja, a limuzin nem megy ki a divatból. A válság alatt egyre több lett a szolgáltató cég, ami lenyomta az árakat. Aki még nem adta fel, régi autóját sztriptízzel, partyfotóssal és ingyen piával próbálja csábítóbbá tenni.

Limuzint főleg nyáron bérelnek, legény-leánybúcsúkhoz, születésnapokra, szalagavató utáni bulikhoz vagy esküvőre, különböző céges bulikra. Nagyon népszerű a limuzinszolgáltatás a prémium légitársaságoknál is, akik extraként kínálják a repülőtéri limuzintranszfereket. De limuzin kell azokra a rendezvényekre is, ahol a szervezők furikázzák a sztárvendéget vagy esetleg egy promóció nyertesét.

Rengeteg olyan ismert tévécsatorna is van, akik felhívnak, hogy lenne egy ilyen rendezvény, meg olyan rendezvény, ahová a Magyarországon élő „celebeket” kellene fuvarozni, természetesen ingyen, és én örüljek, hogy őket szállíthatom

– mondta az Indexnek egy kisebb, limuzinokat kínáló cég tulajdonos-vezetője, és hozzátette, hogy „leginkább rontja el ezt a szakmát”.

Miért késik a vőlegény?

Az Index több szolgáltatót is megkeresett, de nem voltak túl együttműködőek. Egyikük, aki végül mégis válaszolt, azt kérte, titkoljuk el saját és cége nevét. Kovács úr – nevezzük így – állította, ma a piaci telítettség elég nagy probléma. Az utóbbi pár évben egyre több a limuzinbérlést kínáló cég Budapesten, az újak pedig azzal próbálnak vendégeket szerezni, hogy olcsóbbak. Ráadásul

alacsony színvonalon, ütött-kopott limuzinnal, farmernadrágos sofőrrel, kisebb késéssel, nyári időszakban nem működő légkondival, a 8 személyes limuzint 10–12 személyesnek meghirdetve érkeznek a megrendelt helyszínre. Ekkor kezdődnek a problémák, mint például, hogy egymás ölében ülve kell nyomorogniuk az utasoknak

– mondta. Ezzel szemben Németországban, de főleg Angliában hagyománya van a sofőrszolgálatoknak, és ehhez hozzá tartozik az udvariasság, az öltözködési etikett és a nyelvtudás, mondta Haraszti Géza, a Magyar Autókölcsönzők Szövetségének (MAKSZ) elnöke.

Ott ez pont olyan, mint a filmekben, amikor egyenruhában kinyitják a Rolls Royce ajtaját

– tette hozzá Haraszti.

Kovács elmesélte, hogy a megbízhatatlan konkurensek miatt körülbelül kéthavonta, szombaton délelőttönként kap egy hívást. Ilyenkor ideges emberek közlik, hogy aznap van az esküvőjük, és azonnal kell nekik egy limuzin. Amikor a limuzinos segíteni próbál, és ad egy árajánlatot, a vőlegények még idegesebbek lesznek, és elárulják: korábban már foglaltak egy limuzint olcsóbban, de a cég az utolsó pillanatban visszalépett különböző problémákra hivatkozva. Kovács szerint ilyenkor vagy műszaki hiba, vagy pedig egy később érkezett, jobban fizető ajánlat van a háttérben.

De a magánvállalkozók között

van olyan cég is, amelynek még honosítva sincsen az autója, lengyel, szlovák, vagy magyar „P”-s rendszámmal, pénzért dolgoznak Budapesten, sérült limuzinnal, 18 éves, kezdő jogosítvánnyal rendelkező sofőrökkel, akik nem a rutinjukról híresek

– mondta Kovács, és szerinte ez nagy baj, mert a 8–9 személyesnél nagyobb limuzinokra külön jogosítvány kell, GKI-típusú engedéllyel együtt. Haraszti hozzátette, hogy a hivatásos sofőröknek a 2-es típusú pályaalkalmassági vizsgát (PÁV2) is le kell tenniük. Az autóknak sárga rendszámtáblájuk kell, hogy legyen, de ez sincs mindig meg.

Azt, hogy a válság óta nagyobb lett a konkurencia, más cégek is megerősítették, de szerintük ez az ügyfeleknek csak jó, hiszen ezzel nő a verseny és csökkennek az árak.

Az Index körképe alapján tényleg sok cég próbálkozik a limuzinpiacon. Áraik nagyjából megegyeznek, 25–30 ezer forintért már bérelhetünk stretch limót egy órára, legalább 8 főre. Ehhez mindenhol ajándékba kapunk egy üveg pezsgőt, a sofőr is alapfelszereltség, ha pedig több órán át furikáznánk, jelentős kedvezményeket szerezhetünk az óradíjból.

Cég Autó Ár (forint / óra) Extrák
  LimoCenter Hungary 8 fős Lincoln 25 000  Ajándék 2 üveg pezsgő, születésnap esetén kedvezmény, esküvő esetén ajándék autódísz, vacsoraprogram, Morrison's megállapodás, gyerekzsúrhoz lufi és gyerekpezsgő.
  StarLimo Hungary   8 fős Lincoln limuzin   30 000  Ajándék 2 üveg pezsgő, születésnap esetén kedvezmény, esküvő esetén plusz 1 óra, limuzin éttermi csomaggal, Symbol megállapodás, gyerekzsúrhoz lufi és gyerekpezsgő, profi partyfotós.
  Limuzinbérlés (tudomásunk szerint tulajdonosa a StarLimo) 8 fős Lincoln 25 000 Pezsgő, ajándékutalvány, és persze sztriptíz, ha van rá igény.
Strip Limo (tulajdonosa szintén a StarLimo) 7 fős Lincoln 1 órás autóbérlés + 30 perc show 55 ezer forinttól Vetkőző lányok és fiúk, leszbi show - szex nélkül.
  Limo1    8 fős Lincoln    30 000  Rendelhető szexi fotóssal, sztriptízzel, erotikus masszázzsal, romkocsma látogatással, szülinapi bohóccal.
  Luxuslimuzin   13 fős Lincoln   30 000   Rendelhető gogo lányok, fővárosi program, egyforma limók lány- és legénybúcsúra, Pink Party Limo, pincérként funkcionáló sofőr, szentendrei kirándulás.
  Limo-King   8 fős Cadillac   30 000    Rendelhető sztriptíz, fényképész vagy operatőr, topless felszolgáló, gogo táncos, romantikus/erotikus énekesnő, Elvis show, testőr, mixer.
  Limuzin Bérlés (egy másik)   8 fős Lincoln   25 000   Rendelhető karaoke vagy limodisco, díszítés, egri borkóstolás, tolmács, fotós, DJ.
 WhiteLimo 8 fős Lincoln  20 000  Balaton transzfer, chip n' dale, partyfotós. (8 fő felett plusz ezer forint félóránként - de vajon hová ültetik?)
  Városi Taxi régi típusú Lincoln   27 500   Plusz 1 üveg pezsgő, lufik, partyfotós, sztriptíz, chippendale, esküvői díszítés.

Ahogy az a táblázatból is látszik, a cégek főleg az extra szolgáltatásokkal próbálkoznak. Ezen kívül ezek a nagyobb cégek teljes flottával dolgoznak, nagyobb, újabb autóikat, például a Hummer limókat közel dupla áron is kínálhatják. Egy óra hummerezés és pezsgőzés átlagosan 55 ezer forint. A hétköznapok olcsóbbak, táblázatunkban a hétvégi árak vannak.

Limuzinbérlés más közeli fővárosokban – az Index nem reprezentatív kutatása alapján
Város Autó Ár (forint / órára váltva) Árba tartozó extra
Pozsony   8 fős Chrysler   55 000   1 üveg pezsgő
Bécs   8 fős Chrysler   42 000   pezsgő
Prága   8 fős Lincoln   22 600   –
Varsó  12 fős Chrysler     33 000   welcome frissítő
Berlin   9 fős Chrysler    54 000   1 üveg pezsgő

Erre vágynak a diplomaták

Haraszti szerint

aki csak limuzinbérletből, sofőrszolgáltatásból akar megélni, annak nagyon nehéz élete van. Ha ők csak a hétvégékre, esküvőkre, különleges alkalmakra koncentrálnának, akkor éhen halnának, ezért a hétköznapokra, az üzleti élet szereplőire, a multinacionális cégek köreire, a diplomáciára, valamint a jómódú magánszemélyekre is figyelniük kell.

A szolgáltatóknak már csak azért is megéri erre a célcsoportra figyelni, mert a válság őket érintette a legkevésbé.

Igaz, ezek az ügyfelek általában nem a hagyományos, hosszú, 8 személyes vagy annál is nagyobb partylimókat kérik, hanem az ötszemélyes, de prémium típusokat. Sokszor különleges kérésekkel állnak elő, mondjuk partyfotós helyett páncélozott kocsit vagy egyedi oxigénellátó-rendszert keresnek. Mások pedig csak meghatározott típusba, vagy fekete autóba és bőrülésre hajlandóak ülni. Egy-egy nagyobb eseményre, például jótékonysági rallyra, FIFA-ülésre, vagy EU-s találkozóra egyszerre akár 30–50 autót is rendelhetnek, amit a hazaiak szintén nem tudnak egyedül teljesíteni.

Az új autó a titok

Haraszti szerint ma már minden autókölcsönzőnek van sofőrszolgálata, és ők jelentős előnyben vannak az egy-két autóval rendelkező kisvállalkozókkal szemben. A képlet egyszerű: az ügyfelek minél újabb, szebb, biztonságosabb autókkal szeretnének utazni, az ilyen kocsik ára viszont magasabb, így hosszabb idő alatt térül meg. A kis szolgáltatók ezért kénytelenek 5–10 éves kocsikkal, és valamivel olcsóbban dolgozni (náluk egy óra körülbelül 20–25 ezer, három óra 47–55 ezer forint). Külföldön ez nem így megy, Németországban az ilyen bérautókat pár év után eladják. A külföldi anyacégek helyi vállalatai ezt próbálják és sokszor tudják is követni.

A nagyobb cégek a különleges kérésekkor külföldi anyavállalataiktól segítséget kérhetnek. Ilyen a Sixt is, amely főleg a prémium, visszatérő ügyfélkörre alapoz. A céget 2013-ban a világ vezető üzleti autókölcsönzőjének választották, luxus limuzinszolgáltatása pedig Európa legjobbja lett, 2012-ben pedig a világ legjobbja. Rudolf Tamás hazai üzemeltetési vezető szerint a siker titka náluk elsősorban az évszázados tapasztalat, és az, hogy figyelnek a prémium ügyfelek visszajelzéseire. Na meg az, hogy gyakran vesznek új autókat.

A Sixt AG tavaly az év első kilenc hónapjában 2,86 milliárd eurót költött új kocsikra, ez 118 500 autót jelentett (persze nem csak a luxus kategóriában és a bérlés mellett a lízinget is érintve). Összehasonlítva az értékeket, a gépkocsik száma 2,5 százalékkal, értékük pedig 6,3 százalékkal nőtt egy év alatt.

Nem oszlik el a misztikus köd

Forrásaink arról nem akartak beszélni, mennyit keres egy gyakorlott limuzinsofőr. A Sixt AG honlapjáról azt megtudtuk, hogy árbevétele tavaly 6,7 százalékkal nőtt 2012-höz képest, így 774,6 millió euró volt.

A Sixt szerint ma már Magyarországon sem luxus autót és sofőrt bérelni, és az igény egyre nő. Ezt igazolja, hogy bár a Malév megszűnésével, a fapados társaságok fellendülésével a hátizsákos turisták száma nőtt Ferihegyen – ami nem kedvez az autókölcsönzőknek – általánosságban a hazai autóbérlési piac is nőtt. A belföldi árbevétel 2011-ben 10,4 milliárd, 2012-ben 9,86 milliárd volt. A 2013-as év végi adatok még nem elérhetők, de valószínűleg növekedést mutatnak majd.

A limuzinokban utazók vicces-rejtélyes világáról

egyik forrásunk sem akart mesélni, így nem kaptunk pikáns vagy szórakoztató limuzinos sztorikat. Kovács szerint „ami a limuzinban történik, azt szigorúan bizalmasan kell kezelni”. Aki viszont belegondolna, mi minden történhet egy vad autóban piálós luxuséjszakán, az nézegesse korábbi nagyképes anyagunkat! A diplomaták és üzletemberek bérelt BMW-i persze sokkal unalmasabbak lehetnek.

15%
3499 Ft
2975 Ft
15%
3499 Ft
2975 Ft