Államosítaná Ferihegyet a kormány

2014.01.24. 09:31

A kabinet nem mondott le a Budapest Airport visszavételéről, ám a reptér-szerződés újratárgyalása a következő kormányzati ciklusra marad – nyilatkozta a Napi Gazdaságnak Hegmanné Nemes Sára. A vagyonpolitikáért felelős államtitkár a lap pénteki számában közölt interjúban elmondta: leginkább a közművek vannak fókuszban, mivel azok valóban kiemelt stratégiai vállalatok a kormány számára. A Dunaferr esetében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) a főtárgyaló, bíznak abban, hogy a tárgyalások pozitívan zárulnak.

Az államtitkár arról is beszélt, hogy nonprofit jelleggel működtetett állami monopólium megvalósítása a kormány célja a közműszolgáltatások terén. Azon külföldi cégek esetében, amelyek ki akarnak vonulni a hazai piacról, a kormány nyitott a megvásárlásukra.

Az energia- és a hulladékgazdálkodás ágazatban lehetnek még olyan társaságok, amelyek megvásárlása megvalósulhat ebben a ciklusban. Az államtitkár szerint szinte minden nagy energia- vagy közműszolgáltató jelentkezett már legalább egykörös egyeztetésre.

A nemzeti vagyontörvény tartalmi módosítása Hegmanné Nemes Sára szerint nem szükséges. A 2012-es technikai módosításkor minden állam által megvásárolt társaság, társasági részesedés a hatálya alá került. Új cég megvétele esetén pedig abban bíznak, hogy a mindenkori parlament kétharmada "beengedi" az új vagyont, céget a törvénybe, hisz ezek védelme bármelyik politikai erőnek érdeke, a vagyont kivenni viszont szerencsére már nehezebb lesz – fogalmazott az államtitkár.