Idén nem keresünk annyit, mint 2008-ban

2014.01.29. 10:38
Ha alacsony marad a magyar infláció, 2013 után idén is reálbér-növekedés várható – derül ki a Hay Group decemberi felméréséből. Azonban a bérek ezzel együtt sem érik el a 2008-as szintet.

A magyarországi vállalatok átlagosan 2,6 százalékos béremelést terveznek idén, ami az MNB által tervezett 1,3 százalékos inflációval számolva némi bruttó reálbér-növekedést jelent. Ha ez a forgatókönyv valósulna meg, 2013 után az idei már a második egymást követő év lenne, amikor a bérek többet érnek, mint egy évvel korábban – de ez még mindig nem túl sok.

Egy évvel ezelőtt még reálbércsökkenés rajzolódott ki 2013 egészére, ám az év végére alaposan visszaesett infláció eredményeként a megvalósult béremelések végül magasabbnak bizonyultak az éves átlagos 1,7 százalékos inflációnál.

Bezzeg a vegyipar!

A Hay Group decemberi felmérése szerint nőtt a bérbefagyasztó cégek aránya: idén 22 százalék tervezi ezt, míg tavaly ilyenkor 20,8 százalékuk nem tervezett béremelést. Tovább árnyalja a képet a munkaerőpiac várható alakulása. A cégek 22 százaléka tervez létszámnövekedést, átlagosan 9 százalékkal növelve munkavállalói számát. Ugyanakkor a vállalatok 10 százaléka létszámcsökkentést tervez, a leépítés náluk átlagosan 11 százalék körül alakul.

Az elemzés szerint a leginkább mértéktartóak a pénzügyi vállalatok (bankok, biztosítók, alapkezelők) lesznek, míg a legnagyvonalúbban a vegyipari cégek bánnak majd dolgozóikkal. Emellett az évek óta az átlagosnál alacsonyabb fizetéseket adó ipari vállalatoknál megkezdődik a bérfelzárkózás.

A jelek szerint nemsokára a fizetések befagyásának lehetünk szemtanúi – állapította meg Jakabos Tünde, a Hay Group regionális vezetője. Az alacsony inflációnak is köszönhetően olyan jelentéktelenek lesznek a béremelések, hogy a fizetések vásárlóereje érdemben nem változik. Ilyen környezetben csak egy lendületes gazdasági növekedés hozhatna fordulatot, amikor sok új munkahely teremtődik, vagy legalább bizonyos területeken munkaerőhiány jön létre, és a cégek a bérek emelésével próbálják a legjobb munkavállalókat megszerezni.

Befagytak a bérek

A jelenlegi stagnáló állapot azonban csak látszólag jó a vállalatoknak, ugyanis ilyen helyzetben nehéz a munkavállalókat motiválni. A cégek kénytelenek lesznek egyre inkább feltárni azokat a béren kívüli tényezőket, amelyek dolgozóikat az átlagos munkavégzést meghaladó teljesítményre és elköteleződésre ösztönzik – véli a szakember.

A 2008–2014 közötti folyamatok is tanulságosak. Még a kedvező inflációs várakozások valóra válása esetén is 2014 végén a bruttó reálbérek csupán a 97,3 százalékát érik el a 2008-as fizetéseknek, tehát még ez év végén is kevesebbet ér a bérünk, mint 6 évvel korábban – olvasható az elemzésben. A mélypont 2012-ben volt, akkor csak 94,8 százalék volt ez az érték. (A bruttó reálbér nem tartalmazza az adóváltozásokból fakadó, nettó béreket érintő folyamatokat.)

A bónuszoknál nincs igazi változás 2013-hoz képest: a vállalatok 84 százaléka tervez bónuszfizetést a múlt évi teljesítmény alapján.