Hamar megkezdheti Brüsszel Paks vizsgálatát

Hamarosan vizsgálatot indíthat az Európai Bizottság (EB) Paks II. ügyében – számolt be az Hvg.hu brüsszeli forrásokra hivatkozva. Értesülésük szerint a kormányt meglepte, hogy már ebben a fázisban vizsgálnák a beruházást.

Korábban Lázár János, a Miniszterelnökség államtitkára arról számolt be, hogy az EB illetékes képviselőit több alkalommal is tájékoztatták, de ők semmilyen észrevételt nem fogalmaztak a tervezett beruházással összefüggésben, és nem volt szó arról sem, hogy vizsgálat indul a kérdésben.

Az Energiaügyi Főigazgatás szintén vizsgálatra készül a pályáztatás elmaradása miatt. Az EB képviseletében Chantal Hughes szóvivő a Hvg.hu-nak elmondta, hogy

hamarosan szakértőkkel vizsgáltatja meg a paksi bővítésről kötött egyezmény közbeszerzési vonatkozásait az EB. Ahogy mindig, a bizottság nagy jelentőséget tulajdonít a megfelelő versenyeztetési irányelvek alkalmazásának, hiszen ezek az EU gazdaságpolitikájának alapját jelentik.

A Hvg.hu szerint a vizsgálat közeli megindulása meglepetést okozott a kormánynak is, amely arra számított, hogy Brüsszel csak a munkálatok konkrét megkezdésekor vizsgálja majd, hogy közbeszerzés útján választják-e ki a kivitelezőket.

Az EB illetékes szervei már a január közepi bejelentést követő sajtómegkereséseknél is jelezték, hogy megvizsgálják a megállapodást. Akkor kiemelték, hogy Magyarország atomerőmű-építési terveit csak az Euratom-szerződés alapján vizsgálták, ami nem gazdasági, hanem biztonsági szempontból szabályozza a nukleáris energiatermelést. E szempontból nem találtak kivetnivalót a magyar–orosz megállapodásban.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

tegnap, 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

6 órája

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32