27 ezer banki ügyfél adatait lopták el

2014.02.10. 08:13

Lakossági ügyfelek tízezreinek személyes adatait lopták el az egyik legnagyobb brit banktól, a Barclaystól. Az ügyben a bank kezdeményezésére felügyeleti vizsgálat indult, írta az MTI.

A Barclays 27 ezer ügyfelének adatai kerültek ki - egyelőre ismeretlen módon - az ilyen adatok illegális forgalmazásával foglalkozó feketepiacra. Az adatok segítségével aztán mindenféle zűrös befektetési ügyletekre próbálják meg rávenni az ügyfeleket.

A brókerek az adatok alapján "testre szabott", ám az esetek zömében csalárd befektetési ajánlatokat tettek a kiszemelt ügyfeleknek. A Mail on Sunday informátora elmondta: az ő korábbi cége például nem létező ritkaföldfémek megvásárlására vett rá hozzávetőleg ezer embert.

Amikor az áldozatok kezdték megneszelni, hogy csalás történt, a cég főnöke egyszerűen nyomtalanul eltüntette a vállalkozást, a számítógépeket 15 zsáknyi dokumentációval együtt megsemmisítették, és még arra is ügyeltek, hogy az íróasztalokat maró fertőtlenítőszerrel átmossák, eltávolítandó az alkalmazottaktól származó DNS-maradványokat.

A Barclaystól kilopott adatok mindegyike olyan ügyfelekhez kötődik, akik korábban pénzügyi-befektetési tanácsadást kértek a banktól, és ennek során a Barclays tanácsadója teljes körű adatfelvételt végzett. Ez kiterjedt egyebek mellett az ügyfél jövedelmére, korára, egészségi állapotára, vásárlási és utazási szokásaira, személyes hobbijaira, és arra, hogy vagyona alapján milyen mértékű befektetési kockázatvállalásra hajlandó.

A Barclayst már korábban is komoly botrányok rázták meg. A bankot két éve 290 millió font (csaknem 110 milliárd forint) bírsággal sújtották a brit és az amerikai piacfelügyeleti hatóságok, miután kiderült, hogy egyes kereskedői a 2008-2009-es pénzügyi válság előtt és alatt manipulálták a globális irányadó bankközi kamatlábat, a Libort. Antony Jenkins, a Barclays vezérigazgatója épp nemrégiben - még az ügyféladatok tömeges kilopásáról szóló értesülés nyilvánosságra kerülése előtt - jelentette ki a BBC-nek, hogy várakozása szerint legalább öt-tíz évbe telik, mire helyreáll a Barclaysba vetett közbizalom.