Az MNB a tűzzel játszik

Hétfőn megint rossz napja volt a forintnak: kora délután már 312 forintba került egy euró, ami a komfortzónán kívül van, a napot végül kisebb erősödéssel és 1,2 százalékos leértékelődéssel zártuk – írja a Financial Times régiónkkal foglalkozó Beyondbrics blogja

A szerző szerint ez frusztráló lehet a kormánynak, miközben egyébként a foglalkoztatás javul, és már vannak valódi jelei a gazdaság élénkülésének is. Az írás megemlíti, hogy az infláció csak az árszabályozásnak (a rezsicsökkentésnek) köszönhető, a foglalkoztatás pedig a közmunkának köszönhetően javul, miközben egyébként a költségvetési hiányt a kormány jól kontrollálja, a külkereskedelmi többlet rekordközelben van, és az idei gazdasági növekedés is 2 százalék közelében lehet. 

Ez vajon elég lesz a forintnak? – teszi fel a kérdést a szerző. 

A válaszban a Nomura elemzőjére, Peter Attard Montaltóra hivatkozva arra a következtetésre jut, hogy valószínűleg nem. A jegybank ugyanis a mesterséges eszközökkel elért alacsony infláció miatt tartja lent a kamatszintet (és a jövő héten egyébként vághatja is tovább), miközben a külvilág folyamataival egyáltalán nem törődik. Montalto szerint a kormány 340-350 forintos eurót akar, ami a múlt heti 314-es mélyponttól még nagyon messze van. Montalto szerint a jegybank monetáris tanácsa a lengyel kamatszintet akarja elérni, ami most 2,5 százaléknál van. Az előttünk álló hetekben még komoly meglepetések jöhetnek.  

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

tegnap, 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

5 órája

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32