A régióval együtt erősödik a forint is

2014.02.14. 10:27

A kedvező GDP-növekedési adatok miatt a régiós devizákkal együtt erősödött péntek délelőtt a forint is, írja az MTI.

Az eurót a kora reggeli 311,26 forint után délelőtt tízkor már 309,20 forinton jegyezték a bankközi devizakereskedelemben. Pénteken délelőtt tíz óráig az euró jegyzése 311,69 és 308,64 forint között alakult. Az euró árfolyama a hét elején 313 forint felett, a hónap elején pedig 314 forint felett is állt.

Mint írtuk, a magyar GDP 2,7 százalékkal emelkedett 2013 negyedik negyedévében az előző év azonos időszakához képest, és a tavalyi év egészére vonatkozóan 1,1 százalékkal bővült a gazdaság.

A régiós növekedés is kedvezően alakult. A szlovák GDP a negyedik negyedévben a várakozásoknak megfelelően 0,4 százalékkal emelkedett a harmadik negyedévihez képest és a várt 1,1 százalék helyett 1,5 százalékkal az előző évi negyedik negyedévihez képest.

A cseh gazdasági növekedés mértéke is messze meghaladta a várakozásokat a negyedik negyedévben. Az előző negyedévhez képest 1,6 százalékos volt a növekedés a várt 0,5 százalék helyett. A harmadik negyedévben még 0,1 százalékkal csökkent a GDP negyedéves bázison. Éves összevetésben a 2013 negyedik negyedévi cseh GDP 0,8 százalékkal emelkedett, azaz két éve az első alkalommal mutatott pozitív értéket. Elemzők 0,3 százalékos csökkenést vártak éves bázison.

A román GDP a negyedik negyedévben 1,7 százalékkal nőtt a harmadik negyedévhez képest. Az éves GDP-növekedés 3,5 százalék lett 2013-ban Romániában.

A dollár árfolyama a kora reggeli 227,51 forintról 225,64 forintra, a svájci franké 254,85 forintról 252,93 forintra, a japán jené pedig 2,2373 forintról 2,2167 forintra csökkent. Az euró erősödött, jegyzése dollárban a kora reggeli 1,3680-ról 1,37-re emelkedett. A lengyel zloty pénteken 0,20 százalékkal, a cseh korona 0,50 százalékkal, a román lej 0,23 százalékkal erősödött az euróval szemben.