Kamionsofőrből lett dollármilliárdos

Sokan irigyelhetik azt a kínai férfit, aki kevesebb mint 20 év alatt dollármilliárdos vállalatot épített fel. Az üzletember egykor még kamionsofőrként kereste a kenyerét, mára azonban már a világ egyik leggazdagabb embere, miután ingatlancégének részvényei megtáltosodtak az elmúlt hetekben - írta a Bloomberg alapján a portfolio.hu.

Wong Choihing vagyona a Bloomberg Milliárdos Indexe szerint 1,1 milliárd dollárra nőtt, miután a kínai üzletember érdekeltségébe tartozó Hydoo International Holding részvényeinek árfolyama az októberi tőzsdei debütálás óta 70 százalékkal emelkedett. A 10 gyerekes családba született Wong Choihing 1995-ben kezdett ingatlanfejlesztéssel foglalkozni, ekkor alapította a Hydoo Internationalt, melynek 60 százaléka áll a tulajdonában, és mintegy 1500 főt foglalkoztat. A vállalat 2010-ig 19 bevásárlóközpontot épített. A vállalat elsősorban Kína kevésbé fejlett, harmad- és negyedrangú városaiban (Ganzhou, Wuzhou) épít ingatlanokat, ahol az egyik legjelentősebb ingatlanfejlesztőnek számít egy hongkongi elemző szerint.

A vállalat részvényeit tavaly októberben vezették be a hongkongi tőzsdére. Akkor a társaság 212 millió dollár értékben értékesített új részvényeket. A Hydoo International az akkori tájékoztatása szerint telekvásárlásra és projektfejlesztésere használta a bevont forrást.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

tegnap, 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

5 órája

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32