Újra nyereséges a Mol

2014.02.25. 08:03

A Mol-csoport 4,9 milliárd forint nettó eredményt ért el 2013 negyedik negyedévében a harmadik negyedévi 30 milliárd forint veszteség után, amely 49 százalékkal marad alatta az egy évvel korábbi 9,5 milliárd forintnak, derül ki a társaság keddi közleményéből – írja az MTI.

A konszolidált, nemzetközi számviteli elvek (IFRS) alapján készült pénzügyi gyorsjelentés szerint 2013-ban 21,6 milliárd forint volt a nettó eredmény, 86 százalékkal kisebb az előző évi 151,5 milliárd forintnál.

A speciális tételek nélküli nettó eredmény 84,9 milliárd forint volt a negyedik negyedévben, több mint hatszorosa az egy évvel korábbi 11,9 milliárd forintnak. A 2013. évi tisztított eredmény 176,6 milliárd forintot ért el, vagyis 4 százalékkal marad alatta a 2012. évi 183,4 milliárdnak.

A társaság a negyedik negyedévben 1358,9 milliárd forint nettó árbevételt ért el, ez 4 százalékkal kisebb az előző évinél. A 2013. évi nettó árbevétel 5401,1 milliárd forint, azaz 2 százalékkal alatta marad a 2012. évinek.

A jelentés idézi Hernádi Zsoltot, a Mol elnök-vezérigazgatóját, aki szerint az elmúlt év számos nehézséget hozott, a tisztított eredmény a kutatás-kitermelés (upstream) üzletág termelésének csökkenése következtében visszaesett. Olyan olajtermelő mezőkben szereztek azonban részesedést, amelyek már rövid távon is növelhetik a termelést, s újabb akvizíciós célpontokat is keresnek.