Hétből négy magyar régió a legszegényebbek közt

A hét magyarországi régió közül négy végzett az utolsó húsz között az Eurostat új tanulmányában, mely az EU 28 tagállamának régióira terjedt ki. 

A régiókat egy főre jutó GDP alapján hasonlították össze, 2011-es adatokat használtak. Belső-London mellett Luxemburg és Brüsszel került a dobogóra, ezeket Hamburg, Pozsony, Île-de-France, Groningen, Stockholm és Prága követi. Így a leggazdagabb régió közül hét fővárosi.

A nyolc legszegényebb régió kivétel nélkül bolgár vagy román. Az utolsó 20 régióba négy magyar régió került be a hétből: Észak-Magyarország, Észak-Alföld, Dél-Alföld és Dél-Dunántúl.

Az Eurostat felhívta a figyelmet, hogy a GDP-hez az ingázók is hozzájárulnak, akik ugyan nem az adott régióban laknak, de munkájuk az ottani GDP-be számít bele.

 

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

tegnap, 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

7 órája

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32