Nem keresik külön a gázlopókat

Egyik lakossági gázszolgáltató sem kezdte el a korábbiaknál szigorúbban vizsgálni a lehetséges lopásokat, annak ellenére, hogy ősz óta az ebből keletkező veszteségüket nem számolja el a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) indokolt költségként - írta pénteki számában a Magyar Nemzet.

A MEKH októberben, a hálózati veszteség elszámolhatóságáról szóló rendelet megjelenése után azt közölte, hogy ezzel a lépéssel éves szinten mintegy 10 és fél milliárd forint marad a fogyasztók zsebében, tehát ekkora kiesést okoz a szolgáltatóknak a változtatás.

A Főgáz azt közölte, nem indított külön akciót, de rögzítették, az ellenőrzések során átlagosan 3,5 százalékban találnak lopásgyanús eseteket.

Az E.On-nál elmondták, korábban is és jelenleg is nagy hangsúlyt helyeznek a hálózati veszteség csökkentésére, beruházásokkal és ellenőrzésekkel mérséklik mind a műszaki hibákat, mind a fogyasztói beavatkozásokat. A hálózati veszteség a társaság elosztási területein eléri az elfogyasztott gázmennyiség 1,9 százalékát.

A Tigáznál ugyancsak arról számoltak be, hogy a társaság évek óta nagyon komolyan foglalkozik a kérdéssel és a korábban kezdett ellenőrzési stratégiát folytatja. Hozzátették, lassú csökkenést tapasztalnak a hálózati veszteségben.

A GDF Sueznél szintén azt mondták, eddig is kiemelt figyelmet fordítottak a hálózati veszteségre, de a tavalyi rendelkezés hatására semmilyen külön ellenőrzést nem indítottak.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

tegnap, 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

7 órája

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32