Saját bitcoint hozott létre a hét amerikai sziú törzs „mazacoin” néven, írja a Forbes. Az oglala lakota törzs elvileg azért indította be az egészet, hogy segítsen kitörni az indiánoknak a szegénységből. Lakota sziú volt egyébként a híres Ülő Bika törzsfőnök vagy az az Őrült Ló (Crazy Horse), akinek vezetésével az indiánok legyőzték Custer tábornokot a Little Bighorn-i csatában.
A bitcoint fejlesztő lakota Payu Harris előnyt kovácsolna az amerikai indán törzsek félautonóm helyzetéből, hogy kiszorítsák a dollárt az „előremutatóbb lehetőségek”. Szerinte a mazacoin sikere az egész világnak példát mutathatna.
„Úgy gondolom, a kriptopénz lehet az új bölény” – mondta Harris. „Valaha a túléléshez az volt mindenünk. Azt használtuk élelemként, ruházkodásra, mindenre. A mazacoin ugyanerre lehet jó."
A Forbes megjegyzi, hogy Harris tavaly még bitcoint bányászni tanította a lakota sziúkat, és sikerült is négy bitcoint szerezniük, de az egész a elértéktelenedetett a pénzhelyettesítő mostani árfolyamesését követően.
Bár a sziúk döntő része még nem igazán ismeri se a mazacoint, se a bitcoint, az FBI már figyelmeztette Harrisékat, hogy a kriptopénz nem legális az USA-ban. Harrisék mindenesetre már előállítottak 50 milliónyi mazacoinegységet a törzseknek. A mazacoinba egyébként a bitcointól eltérően terveztek pénzromlást is, azaz a végtelenségig elő lehet majd állítani ilyen egységeket.
