Bernadett
-2 °C
4 °C

Akkor is csődbe mehetnek az ukránok, ha kisegítik őket

2014.03.05. 15:53
Legalább 11 milliárd euró (15 milliárd dollár) hitelt és segítséget kap Ukrajna az EU-tól, ennek ellenére felvetik a lehetőségét annak, hogy az adósságaik egy részét nem fizetik ki. Ez nem az a fajta kaotikus csőd lenne, amitől az utóbbi hetekben tartani lehetett, de azért így is csődnek számít.

El fogjuk küldeni javaslatainkat a tárgyalópartnereinknek

mondta az ukrán pénzügyminiszter, Olekszandr Slapak, az adósság átrendezésére utalva. Az új ukrán kormány pénzügyi főfelelőse elmondta, május és augusztus között aránytalanul sokat kellene kifizetniük, főleg azokból az eurókötvényekből, amikkel az IMF-nek tartoznak.

Összesen 10 milliárd dollárt kell még 2014 végéig befizetniük, de a tartozásaik egy részét szívesen átrendeznék, és esetleg egy későbbi időpontban fizetnék ki. Az ország devizatartaléka egy év alatt 30 milliárdról 15 milliárd dollárra zuhant, annyira rossz volt külkereskedelmi pozíciójuk, és annyi tőke menekült kifelé.

Meg lesznek mentve

Legalább 11 milliárd eurót, tehát 15 milliárd dollárt kap Ukrajna az EU-tól, különböző részletekből – derült ki kedden José Manuel Barroso elmondása alapján. Ez papíron éppen annyi pénz, mint amit az oroszoktól kaptak volna. De nyugatról nem csak ezt, hanem még ezen túl egy IMF-csomag is kap Ukrajna, ha megállapodnak.

A következőképpen áll össze a tervezett európai csomag; mint látható, a legkülönbözőbb helyekről gereblyézték össze:

  • 1,6 milliárd euró közvetlen hitel
  • 1,4 milliárd euró támogatás
  • 3 milliárd euró célzott beruházásra az EIB-től
  • 5 milliárd euró az EBRD-től
  • 250 millió euró egy speciális alapból, amit letétként felhasználva 3,5 milliárd hitelhez juthatnak az ukránok

Mindezt csak akkor kapják meg az ukránok, ha megállapodnak az IMF-fel. A közvetlen finanszírozási szükségletet a valutaalap csomagjának kell fedeznie. Ukrajnának két év alatt 35 milliárd dollárra van összesen szüksége, egészen sürgősen, tehát néhány hónapon belül pedig 4 milliárdra.