Az E.On gázcégeit is megveszi az állam

2014.03.05. 10:57
Eladnák az E.On két gázelosztó társaságát és az energiaszolgáltató cégét is, az erről szóló szándéknyilatkozatot szerdán már alá is írták az MVM-mel, a tranzakció idén lezárulhat. Ezzel az állam lehet a legnagyobb tulajdonos már a gázellátásban is. Az MVM délelőtt még cáfolta, hogy az anyacég szándéknyilatkozatot írt volna alá, mint kiderült azért, mert az aláírásra csak délután került sor.

Az E.On Hungária Zrt. és az MVM március 5-én szándéknyilatkozatot írt alá, tudta meg az Index. Úgy tudjuk, ma a munkatársakkal azt közölték, a cégek megállapodtak, hogy az MVM megveszi az E.On Közép-dunántúli Gázhálózati Zrt.-t (Kögáz), az E.On Dél-dunántúli Gázhálózati Zrt.-t (Ddgáz), valamint a lakossági ellátásért felelős E.On Energiaszolgáltató Kft.-t. Ezenkívül opciós vételi jogot szerez az E.On Ügyfélszolgálati Kft.-ben.

Bár az E.On az aláírást reggel tényként közölte a munkatársakkal, az MVM délelőtt megkeresésünkre annyit írt, „az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. nem írt alá szándéknyilatkozatot." Utóbb kiderült, ezt csak azért írták, mert az aláírás csak néhány órával később, kora délután történt meg, azóta már közleményt is kiadtak a vételi szándékról.

Az E.On belső tájékoztatása szerint a közös szándéknyilatkozat aláírása után kezdődik meg a cégek, valamint az azokhoz tartozó támogatói funkciók és eszközállomány átvilágítása, valamint a vételár megállapítása. Úgy tudjuk, ha az E.On Hungária Zrt. és az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. között megállapodás jön létre, az átadás-átvétel várható időpontja 2014 év vége lehet. Az üggyel kapcsolatban megkerestük az E.Ont is, egyelőre várunk a válaszra.

A Dél-dunántúli gázszolgáltató (Ddgáz) 1993-ban alakult részvénytársasággá, majd 1996-ban privatizálták. A társaság többségi tulajdonát a Ruhrgas vette meg, fő részvényese az E.On. A Közép-dunántúli gázszolgáltató szintén az E.On tulajdona, Zala, Somogy és Veszprém megyében 445 településen van jelen. Az E.On Magyarországon 26145 négyzetkilométeren szolgáltat gázt, 17497 km hosszú vezetékrendszerén 611375 fogyasztót lát el.

A vásárlással az állam az árampiacon is fontos pozícióhoz jut, az E.On Energiaszolgáltató Kft. ugyanis az áram- és gázszolgáltató társaságok közüzemi szolgáltatói tevékenységeit végzi. Tavaly év végén a cégből kivált az E.On Energiakereskedelmi Kft., amely a versenypiacon értékesít áramot és gázt, utóbbi kereskedőcéget feltehetőleg megtartja az anyacég.

Az E.On Ügyfélszolgálati Kft., amelyet a hírek szerint az állam szintén megszerezne, a cégen belül az ügyfélszolgálati csatornákat működteti, amelyen keresztül a fogyasztók kapcsolatba léphetnek az E.ON értékesítési és hálózati szakterületeivel. Tehát amikor az ügyfelek telefonon, vagy személyesen keresik az E.Ont, akkor az Ügyfélszolgálati Kft. munkatársaival kerülnek kapcsolatba. A cég feladatai közé tartozik a számlázás, a folyószámla-kezelés, a kintlévőség-kezelés és egyes értékesítési csatornák működtetése.

Noha néhány éve még az E.On volt a gázipar egyik legnagyobb szereplője, az eladás után nem sok cége marad. Tavaly eladta az MVM-nek a nagykereskedést végző E.On Földgáz Trade és a gáztárolókat tulajdonló E.On Storage cégeket is. A korábbi években az MVM még azt mondta, nem áll szándékában beszállni a közvetlen lakossági ellátásba, kiskereskedelembe, a kormány részéről az utóbbi időben azonban erre egyre határozottabb szándék mutatkozott.

 

Az állam idén az önkormányzati tulajdon mellé részesedést vett a Főgázban, ha E.On elosztói engedélyes cégeit is megveszi, az elosztótársaságok közül már csak a GDF Suez kezében lévő Égáz-Dégáz, és az olasz Eni tulajdonolta Tigáz lesz külföldi energiamulti kezében. Az elmúlt néhány év szabályozói változásai miatt ezek közül egyik cég sincsen túl jó bőrben, a Tigáz masszívan veszteséges, eladásáról már korábban is lehetett pletykákat hallani.