Jónás, Renátó
5 °C
18 °C

Ezért csalnak a cégek

2014.03.10. 13:04

A magyar cégek többsége szabálytalanul működik: nem adják meg a kellő mennyiségű pihenőidőt, nem fizetik ki a túlórát, vagy a hatóságok ellenőrzése után nem sokkal már nem is ők foglalkoztatják a dolgozókat, írja a Napi.hu.

A Nemzeti Munkaügyi Hivatal (NMH) most a munkaidő és a pihenőidő betartását, a munkabérek védelmét, és a bejelentés nélküli foglalkoztatást vizsgálta több mint nyolcszáz foglalkoztató és több mint négyezer dolgozó esetében.

Az elkövetett szabálytalanságok ötöde a munkaidőkeretet érintette, amit a cégek hamisan, hiányosan vagy egyáltalán nem tartottak nyilván. Több mint 10 százalékuk pedig többet dolgoztatott a napi, illetve heti munkaidő megengedett legmagasabb mértékénél is. Az is gyakran előfordult, hogy nem rögzítették nyilvántartásban a munkaidő kezdő és befejező időpontját.

Azzal is gyakran trükköztek a cégek, hogy a be nem jelentett dolgozó munkaviszonyát csak a hatóság ellenőrzésének idejére jelentettlék be. Sokszor a pótlékokat (pl. műszaki vagy éjszakai) sem fizették ki, vagy ha ki is fizették, általában akkor sem legálisan. Az is többször előfordult, hogy az ellenőrzés után nem sokkal már nem is ők, hanem egy másik cég foglalkoztatta ugyanazokat a dolgozókat.

Az NMH szerint a legtöbb cég még a munkáját is hátráltatta: nem reagálnak a hivatalos megkeresésekre, nem voltak elérhetők a hivatalos címükön, vagy egyszerűen megtagadták a kért dokumentumokat.

Miért csalnak a cégek? 

A jogsértéseket több okból követik el a cégek. Hiányos ismeretek, gazdasági szükséghelyzet miatt, vagy azért, hogy mentesüljenek az adó- és járulékfizetés alól.

A megnövekedett rendelésszámmal indokolják például a ki nem adott szabadnapokat, vagy a bérek elmaradását a rendelések visszaesésével.

Ráadásul Magyarországon gyakran maga a munkavállaló sincs tisztában a jogaival, amit a munkáltató kihasznál, de sokan az állásukat féltve sem mernek a saját érdekükben fellépni.

A nagyobb (több dolgozót foglalkoztató) cégek egyébként jellemzően kevesebb jogsértést követnek el, mint a kevesebb embert foglalkoztató munkáltatók.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?