Gellért, Mercédesz
12 °C
16 °C

Behajtók támadtak egy devizaadósra

2014.03.18. 12:24 Módosítva: 2014-03-18 12:37:13

Egész nap követték, majd egy parkolóba szorítottak a behajtók egy szegedi nőt, írja a delmagyar.hu. Az ügyvéd szerint a behajtó nem fenyegethet.

A behajtók reggel óta figyeltek és egész nap követtek. Az egyik budapesti gyorsétteremnél parkoltam, mire a kocsihoz visszaértem, két férfi állta utamat. Azt mondták, hogy a hitelt nyújtó pénzintézet megbízásából elvinnék az autómat. Két autóval lezárták a parkolót, és nem engedtek ki. Beszálltam az autóba, magamra zártam az ajtót, közben kihívtam a rendőröket.

– mondta. 

A szegedi nő korábban svájci frank alapú hitelre vásárolt autójának kezdeti 38 ezer forintos törlesztőrészlete 82 ezerre ugrott, a bank a szerződést felmondta, egy éve pereskednek. 

Az MNB adatai szerint a devizaalapú autóhitelek harmadát késve fizetik az adósok. A hitelt nyújtó bankok a hosszadalmas bírósági eljárás helyett behajtókat fogadnak, így az adós már nem a banknak, hanem egy újabb cégnek tartozik.

Egy megkérdezett ügyvéd és Magyar Bírósági Végrehajtó Kamara szerint a behajtó azonban nem végrehajtó, nem léphet fel fenyegetőleg, és nem önbíráskodhat. Nincs joga lefoglalni például egy autót, csak jogerős bírósági ítélet után.