Megszűnik a Társadalmi Riport

2014.03.19. 16:50

A Tárki most jelentette volna meg a Társadalmi Riport 2014-et. Ez egy jelentés, ami egy sorozat része, a magyar társadalom állapotát mutatja be adatokkal, 1990 óta minden második évben publikálták. Egészen idáig.

5-6 millió forint

867215 5

Már 2012-ben sem támogatta a megjelenést a kormány, ám akkor még kaptak támogatást egy német alapítványtól. Idén viszont már sehogyan sem jelenik meg. Ami annak fényében különösen érthetetlen, hogy egy 5-6 millió forintos költségigényről lenne szó.

"Úgy véljük, egy végletesen megosztott, túlpolitizált országban élünk, amelyben az utóbbi évtizedben fokozatosan szűkült be a tere a tényekre alapozott politikacsinálásnak és a független társadalomkutatásnak is" - írják a szerkesztők, Kolosi Tamás és Tóth István György.

A Társadalmi Riport ugyan nem tartalmaz eredeti kutatást, de nem egy puszta adathalom, mint a KSH kiadványainak a nagy része. A céljuk az, hogy a két év empirikus társadalomkutatási eredményeit rendszerezett formában az olvasó elé tárják.