Aláírtuk a 10 milliárd eurós paksi gigahitelt

2014.04.01. 10:46 Módosítva: 2014.04.01. 11:08

Oroszország és Magyarország aláírta a paksi atomerőmű bővítésére szánt mintegy 10 milliárd euró értékű állami hitelnyújtásról szóló kormányközi megállapodást, írja az Interfax hírügynökségre hivatkozva a Vedomosztyi című orosz napilap.

Az orosz kormány március 10-én hagyta jóvá a kormányközi megállapodás tervezetét és Dmitrij Medvegyev miniszterelnök utasítást adott több tárcának, valamint a Vnyesekonombanknak és a Roszatomnak, hogy folytassanak tárgyalásokat az egyezmény aláírásáról.

Március közepén Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár azt mondta, a kormány az Országgyűlés elé fogja terjeszteni az új paksi blokkok építésével kapcsolatos hitelmegállapodást, miután azt az orosz kormány elfogadja. 

Jó tudni, hogy egyébként már mi is aláírtuk 

Lázár János közben kedden bejelentette, hogy Magyarország is aláírta már a gigahitelt. A megállapodást az Országgyűlés elé terjesztik, a megalakuló parlament tárgyalhatja meg azt. Azt is elmondta ,hogy a szerződést átküldték az EU-nak is.

Az államtitkár elmondta, hogy  a kormány két megállapodás aláírását tervezte az orosz féllel. Az első a nemzetközi nukleáris együttműködésről szólt, amelyet már korábban aláírt a kabinet, és azt be is nyújtotta az Országgyűlésnek.

A Ház ezt megtárgyalta, jelenleg végszavazásra vár, ami az új parlament feladata lesz. Ez a szerződés azonban csak akkor lép hatályba, ha Magyarország a pénzügyi megállapodást is megköti az orosz féllel, és a parlament azt is elfogadja - hangsúlyozta Lázár János. 

Ilyen az orosz hitel

Az orosz hitel részletei már korábban nyilvánosságra kerültek. A hitel a paksi beruházás 80 százalékát fedezheti, a maradék húszat a magyar félnek kell előteremtenie. Korábban azt mondták, hogy a húsz százalékot majd csak később kell fizetni, de kiderült, hogy nem. Minden számlát külön-külön 80 százalékban a hitelből kell kifizetni, a többit a magyar fél közvetlenül utalja az építtető Roszatomnak. Minden költségvetési év előtt legkésőbb hat hónappal meg kell állapodni az oroszokkal, hogy az adott évben mennyit szeretnénk elkölteni a hitelből. A hitelt 21 év alatt kell visszafizetni. Utalni évente kétszer kell: minden év március 15-én és szeptember 15-én. Az első részletet az új blokkok átadása utáni első fordulónapkor kell kifizetni, de legkésőbb 2026. március 15-én.

Ha valami miatt késünk a fizetéssel,  megjárjuk: a 15 napot meghaladó késedelem esetén másfélszeres büntetőkamatot ír elő, a további 180 napot maghaladó késedelem pedig jogot formál az oroszoknak arra, hogy egyoldalúan felmondják a szerződést, és a teljes tartozást egy összegben követelhessék a magyaroktól. Előtörleszteni lehet, de ezt 90 nappal előre jelezni kell.

Összesen 21 év alatt kell visszafizetni a teljes összeget, ez három hétéves ciklusra tagolódik. Az első hét évben a hitelösszeg 25 százalékát kell kifizetni egyenlő részletekben. A második hét évben a hitelösszeg 35 százalékát kell kifizetni egyenlő részletekben. A harmadik hét évben a maradék 40 százalékot, szintén egyenlő részletekben.A kamat 2014 és a törlesztés megkezdése között 3,95 százalék, ezután hét évig 4,5 százalék, a következő hét évben 4,8 százalék, az utolsó hét évben pedig 4,95 százalék. Ez szintén nem egyezik azzal, amit a magyar kormány eddig állított.