Leminősíthetik a Gazpromot is

2014.04.02. 00:08

Leminősítési felülvizsgálat alá vette a Gazprom és a Rosneft (Rosznyefty) egyaránt közepes befektetői, "Baa1"-es adósbesorolását kedden a Moody's Investors Service, írja az MTI.

 A legnagyobb orosz földgázipari, illetve kőolaj-kitermelő cég osztályzati felülvizsgálatát a nemzetközi hitelminősítő azzal indokolta, hogy a múlt héten ugyanilyen negatív vizsgálat alá vette Oroszország szintén Baa1-es államkötvény-besorolását.

A Moody's londoni elemzésében közölte: a Gazprom és a Rosznyefty besorolásának felülvizsgálata tükrözi a cég azon véleményét, hogy a két orosz vállalat osztályzata szorosan kötődik az orosz szuverén adósminősítéshez, és továbbra is érzékeny Oroszország hitelképességének változására.

A hitelminősítő múlt pénteken jelentette be az orosz szuverén adósosztályzat leminősítési felülvizsgálatát, elsősorban azzal a lefelé módosított előrejelzésével indokolva a lépést, hogy az orosz gazdaságot az ukrajnai válságból eredő kockázatok az idén recesszióba sodorják.

Ehhez fűzött akkori elemzésében a Moody's közölte, hogy ha a felülvizsgálat leminősítéssel zárul, a legvalószínűbb kimenetel az orosz adósosztályzat egyfokozatú rontása lenne. Ebben az esetben Oroszország - jóllehet a jelenleginél alacsonyabb szinten - a befektetési ajánlású szuverén minősítési kategóriában maradna, írja az MTI.

A Moody's viszont egyszerre több fokozattal is leminősítheti az orosz államadósság besorolását, ha megnövekedne a súlyosabb gazdasági sokkot eredményező fejlemények valószínűsége - állt a hitelminősítő elemzésében.

A cég kiemelte, hogy meredeken lefelé módosított prognózisa szerint az ukrajnai válságból eredő, növekvő gazdasági bizonytalanságok miatt az orosz hazai össztermék az idén 1 százalék körüli mértékben csökken. A Moody's az ukrán válság előtt még hozzávetőleg 2 százalékos idei GDP-növekedéssel számolt Oroszországban.

Más nagy londoni házak is jósolják az orosz gazdaság recesszióját, vagy az ahhoz közeli helyzet kialakulását az ukrajnai válság negatív hatásai miatt.

A Morgan Stanley bankcsoport közgazdászai felülvizsgált előrejelzésükben közölték, hogy az eddigi becslésükben szereplő 2,5 százalék helyett most már csak 0,8 százalékos növekedést várnak az orosz gazdaságban 2014 egészében, és az éves átlagon belül az idei első negyedévben 0,8 százalékos visszaeséssel, a másodikban stagnálással számolnak negyedéves összevetésben. A ház szerint ez azt mutatja, hogy Oroszország veszélyesen közel került a recesszióhoz.