Jön az új közmunka

2014.04.08. 07:05

Májusban kiszélesedik a közfoglalkoztatás, új programok indulnak, és a téli közmunkaprogramban 30 ezerrel többen dolgoznak, mint eredetileg várták - írta a Magyar Nemzet a Belügyminisztérium tájékoztatására hivatkozva.

A várt 200 ezer ember egyidejű foglalkoztatása helyett idén márciusban már csaknem 230 ezer ember dolgozott a téli közmunkaprogramban. A kormányhivatalok munkaügyi központjainak adatszolgáltatása alapján a 11. héten (március harmadik hete) az egyidejűleg támogatott közfoglalkoztatottak létszáma 228 075 volt.

A közfoglalkoztatás keretében beiskolázottak záróvizsgái folyamatosan zajlanak, a képzésbe bevont létszám jelenleg 98 885, a lemorzsolódottak száma pedig 2209, vagyis az iskolát megkezdők két százaléka hagyta félbe a tanulmányait. A képzés díját azoknak kell majd visszafizetniük, akik "egyértelműen önhibájuk miatt" hagyták félbe a tanfolyamot – írja a Magyar Nemzet.

Májusban pedig még szélesebb, új "értékteremtó startmunk mintaprogramok" indulnak, ígéri a Belügyminisztérium.

A téli közfoglalkoztatást 75 százalékban az önkormányzatok végezték, 16 százalékát pedig olyan országos közfoglalkoztatók alkalmazták, mint az Országos Vízügyi Főigazgatóság vagy a Magyar Közút Nonprofit Zrt.

Ahogy arról már korábban írtunk , a kormány a téli közmunkával elébe ment egy minden évben visszatérő statisztikai problémának. A foglalkoztatottsági mutatók ugyanis szezonálisak, nyáron általában többen dolgoznak, mint télen, így az álláskeresők száma az őszi-téli időszakban is jellemzően magasabb. Így azután a kormány a közmunkások számának felduzzasztásán keresztül a kampányban tulajdonképpen joggal dicsekedhetett javulással.