Van, ahová még mindig nem találtak trafikost

2014.04.23. 15:59

Két hét múlva kiírja az ötödik pályázatot trafikok működtetésére a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. Légrádi Petra, az ND Zrt. marketing és kommunikációs vezetője az MTI-vel közölte, hogy szerdán jelent meg a nyilvános pályázati felhívás, és ettől számítva a 15. napon írják ki az újabb koncessziós pályázatokat.

A kiírás megjelenésétől 30 nap áll majd a vállalkozók rendelkezésére, hogy benyújtsák a pályázatokat, ez a határidő 30 nappal meghosszabbítható. A negyedik koncessziós pályázat eredményét március 14-én hirdette ki az ND Zrt., a nyertesek április 11-éig köthették meg a szerződést. Légrádi Petra elmondta: 127 nyertes volt, és 18 település esetében nem született szerződés a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. és a vállalkozások között nemzeti dohánybolt működtetéséről.

 A koncesszió húsz évre szól. Azokon a településeken, ahol az állandó lakosok száma a kétezret nem haladja meg, legfeljebb egy, ahol meghaladja, legalább egy, és minden kétezer fő lakos után további egy jogosult nyithat trafikot. A koncessziós díj - amit a trafikos fizet az államnak boltonként - kétezer fő alatti településen évi nettó 100 ezer forint, 2001-10 000 fős településen 160 ezer forint, efölött 200 ezer forint, Budapesten, megyeszékhelyen és megyei jogú városokban 240 ezer forint. Jelenleg mintegy 5800 koncessziós joggal rendelkező trafik működik az országban, és további 500 helyen ideiglenesen árulnak dohánytermékeket addig, amíg nem találnak gazdára ezek a koncessziók is.