Stefánia
0 °C
3 °C

Több pénzre vágytak a skót bankárok, rácsaptak a kezükre

2014.04.25. 16:04

A Royal Bank of Scotland nagybank többségi tulajdonosaként a brit állam elutasította azt az előterjesztést, hogy emeljék kétszeresére a banki felső vezetés tagjainak kifizethető éves jutalmak plafonját. Az ügyben a nagybank részvényesei döntenek az RBS júniusi közgyűlésén. Az előterjesztés lényege az volt, hogy a nagybank felső vezetőinek járó bónusz felső határát emeljék föl az érintettek éves fizetésének a kétszeresére.

Az Európai Unióban tavaly óta érvényes szabály szerint a banki jutalmak felső határa az adott dolgozó éves fizetésének az összege. Ezt azonban a közgyűlés a kétszeresére emelheti. 2013-ban az RBS bő 8 milliárd font (több mint 3 ezer milliárd forint) veszteséget termelt, ennek ellenére több mint 0,5 milliárd font jutalmat fizetett ki. Hetvenöt dolgozó kapott több mint egymillió font (380 millió forint) jutalmat, ketten több mint 4 millió font (1,5 milliárd forint) bónuszt, egy vezető pedig több mint 5,5 millió fontot (2 milliárd forint). A nagybankot 2008-ban a brit állam mentette meg a csődtől, azóta is 81 százalékos részesedése van benne.