Döntött az EB egy devizaadósról

2014.04.28. 08:21

Az Európai Bíróság határozott egy magyar devizaadós ügyében - írta a Magyar Nemzet hétfőn. A luxembourgi fórum szerint a magyar törvényszéknek kell eldöntenie, hogy tisztességtelen-e az a szerződéses kikötés, amely a kölcsönügyletben szerepel.

A lap írása szerint a világhálón közzétették az Európai Bíróságnak a Sebestyén kontra Raiffeisen-eljárásban hozott határozatát. A Kásler házaspár pere után a nyugdíjas hitelfelvevő ügye volt a második olyan hazai devizavita, amely a luxembourgi székhelyű testület elé került.

A luxembourgi testület szerint a nemzeti bíróságnak kell eldöntenie, hogy – az összes körülmény alapján – tisztességtelen-e, ha a bank és a fogyasztók vitáját a szerződés olyan választott- bíróság elé utalja, amelynek határozatai ellen a magyar jog szerint nincs helye fellebbezésnek. A hazai ítélkező fórum ilyenkor azt köteles megvizsgálni, hogy a feltétel kizárja vagy gátolja-e a fogyasztó jogainak érvényesítését, így például a perindítást. Kiderül még a luxembourgi határozatból: a szerződéses feltételt önmagában nem teszi tisztességessé az, hogy a fogyasztónak a szerződés aláírása előtt általános tájékoztatást adtak.

A devizaadós a lap szerint azt kérte a Szombathelyi Törvényszéktől, hogy semmisítse meg a hitelszerződés azon kikötését, amely szerint a felek jogvitáinak eldöntésére a Pénz- és Tőkepiaci Állandó Választottbíróság jogosult. Ezen bíróság döntése ellen nem lehet fellebbezni, és az ilyen eljárás "rendszerint költségesebb, mint a rendes bíróság eljárása" - írta a Magyar Nemzet.

Az Európai Bíróság szerdán, április 30-án várhatóan kihirdeti határozatát a Kásler házaspárnak az OTP ellen indított perében is. Ezt az előzetes eljárást a Kúria kezdeményezte, egyebek között arról érdeklődött, vizsgálhatja-e a magyar igazságszolgáltatás, hogy a devizahiteles fogyasztói szerződések tisztességes feltételeket tartalmaznak-e vagy sem - ismerteti a napilap.