Zsófia
16 °C
22 °C
Index - In English In English Eng

Lakásépítés: elindult a gödör aljáról

2014.05.05. 09:18

Elmozdult a mélypontról a lakásépítés, jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn. Az idén az első három hónapban 1692 új lakás épült, 51 százalékkal több, mint egy évvel korábban, a kiadott lakásépítési engedélyek száma 1654 volt, ami 20 százalékos növekedés a 2013. január–márciusihoz képest.

Az újlakás-építésen belül nőtt a vállalkozások által épített és az értékesítésre szánt lakások aránya, és emelkedett a többszintes, többlakásos épületek és a kisebb alapterületű lakások hányada. A használatbavételi engedélyt kapott lakások száma a növekedés ellenére továbbra is rendkívül alacsony, a válságot megelőző 2008-as év első negyedévi teljesítmény alig harmadát éri el. A kiadott építési engedélyek száma szintén elmozdult a holtpontról, de ez is csak a 2008. első negyedévi szint 18 százalékát teszi ki.